Idén áprilisban ismét megrendezésre került – immár hagyományként – a Barka futás.

Szép számmal indultak gyerekek, felnőttek, családok egyaránt. Több versenyszám közül választhattak a versenyzők, természetesen külön korosztályok és távok voltak meghirdetve, óvodástól egészen a felnőttig. A verseny egy közös, jó hangulatú bemelegítéssel kezdődött, majd először a legkisebbek indultak el. Minden kategóriában az első három helyezettet éremmel jutalmazták, de minden résztvevő kapott oklevelet, müzli szeletet is. Aki elfáradt, a művelődési ház termében kézműveskedhetett a húsvéti készülődés jegyében.

Köszönjük mindenkinek a részvételt és segítséget!

Sajtos Bettina, testnevelő

szoreg.hu képtár