A 3. a osztályban a gyerekek szorgalmasan gyűjtik a garasokat az órai és a szorgalmi munkájukért év eleje óta. Rendeztünk már azóta „garasvásárt” az osztályban, ahol az összegyűjtött garasokért kincseket vásárolhattak egymástól. Nagy sikere volt, így karácsony előtt megismételtük és máskor is megismételjük.

Nem csak tárgyakat, de közös mozi látogatást is „vásárolhattak”, ahol egy nagyon kedves animációs filmet nézhettünk meg. A főiskola Tudástárába való látogatásnak is ára volt, 5 garast kellett összegyűjteni, hogy részt vehessenek a programon. Ezen a kiállításon nagyon sok új ismerettel gazdagodhattunk, az erdő, mező lakóiról kaptunk részletes információkat és a fizikai laboratóriumban
kísérleteket mutattak be nekünk.

Ezeken a programokon kívül egész napos kiránduláson is részt vettünk. December elején Budapestre utaztunk a Mikulás-vonattal, ahol a Fővárosi Nagycirkusz, Csodagömb c. karácsonyi műsorát csodálhattuk meg.

A jó gyerekeknek a Mikulás is különleges ajándékkal kedveskedett. December 6-án külön busz várt minket az iskola előtt és a Játékdzsungelbe vitt el bennünket, ahol két órahosszáig együtt játszhatott az egész osztály.

Köszönöm Bányainé S. Gabriella tanítónőnk közösségteremtő osztályfőnöki munkáját.