Október 22-én emlékeztünk meg azokról a hősökről, mártírokról, akik életüket adták egy szabad országért. A megemlékezés kezdetén az immár második alkalommal megrendezésre kerülő Földesi Tibor emlékverseny díjazottjai vehették át a vándorserlegeket. A Corvin áruház című novella felolvasása vezette fel az ünnepi műsort, mely egy forradalmat átélt kisfiú pontos naplóbejegyzései alapján íródott.

1956. október 23. egy keddi, napsütéses napra esett. A szívekben tombolt a szabadság iránti vágy, s mint mindig e napon is az ifjúság lépett a tettek elébe.

S hogy mit jelent szabadnak lenni? Mást egy felnőttnek, mást egy forradalmat megélt, sok mindent látott idősödő embernek és megint mást egy gyermeknek. A szabadságot nem lehet puszta definícióba önteni, a szabadságot érezni és élni kell. A szabad akarat kinyilvánítása,  szárnybontása nem csak 56-ban, de a mindennapokban is örök érvényű.

Ezt a gondolatsort és pillanatképet elevenítettük fel a Kossuth Lajos Általános Iskola 8. évfolyamos diákjai közreműködésével. Csodálatos heteket töltöttünk az izgatott készülődéssel. Egy ilyen megemlékezés születésében nem csupán szavakról, mondatokról, versekről és szavalatokról van szó. Ennél sokkal több kell a hiteles átadáshoz. Érteni, érezni és hinni kell. Úgy, ahogy az 56-os egyetemi ifjúság hitt a szabadságban, a változás lehetőségében és az utolsó percig kitartott mindezek mellett.

Mégis voltak, akik mentek, de még többen maradtak. Voltak, akik elhagyták az országot egy békésebb, boldogabb és reménytelibb jövő miatt. Akik maradtak-talán félszből, talán bátorságból és elszántságból, talán azért mert hittek a változás erejében- egy szebb jövőt képzeltek hazájuknak. Az elnyomás azonban győzött, s még hosszú évtizedekre rányomta sötét bélyegét a szürke magyar valóságra. Nem lehetett Magyarországon magyarként szabadnak lenni. Csak suttogva, félve, megtörten. S ezt sohasem szabad elfelejtenünk. A szeretett férj, anya, férfi , nő és gyermek elvesztése  csak akkor nyer értelmet, ha fejet hajtunk, megállunk ezen az október 23-i napon és ha néhány pillanat erejéig is, de fejet hajtunk hőseink előtt, hiszen ilyen nagy dolog a Szabadság…

„1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt- bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.” (John F. Kennedy)

Bondárné Tóth Villő
Szőregi Regélő, 2019. november

szoreg.hu képtár