4.b osztály kiállítása a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban

 

Hitvallásuk: „A legszebb dolog: az alkotás öröme!”

Kölcsey Ferenc Himnuszának születésnapján ünnepeli a magyar társadalom évről-évre a Magyar Kultúra Napját. A Himnuszt 1823. január 22-én, immár 190 éve fejezte be Kölcsey Ferenc.

A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha át tudjuk gondolni, mi módon kell felelősséggel bánnunk a ránk hagyott kulturális örökséggel. Meg kell őriznünk ezt az örökséget, és át is kell adnunk az utánunk következő nemzedéknek. Nekünk, pedagógusoknak igen nagy a felelősségünk.

Kultúra nem létezik befogadó, értő, művelni képes emberek nélkül. Értő közönség nélkül a tudományos eredmények, a művészi alkotások, a hangversenyek elvesznek. Ezért is olyan nagyon fontos, hogy  iskolánk egyik osztály kiemelkedően foglalkozik a képzőművészetekkel, az alkotás örömével, örömteli foglalatoskodásával.

Népművészetünk, irodalmi, zenei, képzőművészeti hagyományaink, épített örökségünk köteleznek minket a méltó folytatásra. Szívből kívánom mindenkinek, akik a magyar kultúráért, nevelésért- oktatásért felelősséggel tartoznak, hogy figyeljenek mindig a gyermekre, gyermekekre.

Hol is emlékezhetnénk a magyar kultúra napjáról, mint a helyi Tömörkény István Művelődési házában.

Köszönetemet fejezzem ki Ágó Rita kulturális szervezőnek, aki helyet adott iskolánk egyik igen  tehetséges kis osztályának, hogy munkáikkal bemutatkozhassanak ezen a napon.

A 4.b tanulói mondják Magukról…

  • Osztályunk a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola 4. b-s kis  csapata. 24-en járunk ide Szőregről és a Szőreg környéki településekről.
  • Első osztályos korunk óta +2 órában kézműves szakkörünk is van, ahol tanító néninkkel, Erdélyi  Mariannal különböző, érdekes kézműves technikákkal próbálkozunk.
  • Második osztály év végén egy gyönyörű természeti környezetben lévő erdei iskolában tölthettünk egy hetet, ahol bővíthettük tudásunkat a kézműveskedés terén is.
  • Megismerkedtünk a nemezeléssel, az ősi hagyományokhoz kötődő batikolással. Nagyszüleink, szüleink által készített szövőkeretre szőttünk rongyból, növényi szálakból ma is meglévő gyönyörű szőtteseket.
  • Elsős korunk óta részt veszünk városi, területi versenyeken, ahonnan többször hoztunk el előkelő helyezéseket, különdíjakat.
  • Tavaly indultunk a Deszki Marosmenti Fesztiválon, ahol a „legszebb alkotás” díjat nyertük el egy batikképpel.
  • A változatos technikák alkalmazásának köszönhető, hogy az elmúlt tanévben több mint 500 pályázó intézmény közül az elsők között végeztünk a Székelykapuk-Zöldkapuk nemzetközi pályázaton, amellyel kirándulást nyertünk.
  • A sok-sok siker és elismerés, amely munkáink által ért bennünket, semmiképpen sem dicsekvésre biztat, sokkal inkább örömmel tölt el bennünket…

Gratulálok a gyerekek színvonalas munkáihoz és pedagógusuknak, Erdélyi Mariann tanító néninek ehhez a gyönyörűséges kiállításhoz. További szép sikereket, örömteli alkotásokat kívánok!

Kérem, aki csak teheti, tekintse meg e kiállítást, 2013. február 12-ig látogatható.

Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, igazgató