Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg Szőregen a Rózsaünnepet

Június 28. és 30. között rendezik meg a 24. Szőregi Rózsaünnepet, amelyet idén a Pálya téren tartanak majd meg. Pénteken és szombaton kulturális és gyermekprogramokkal, míg vasárnap egy közös futásra várják az érdeklődőket. Ebben az évben is szombaton lesz a méltán híres Rózsaünnepi felvonulás, ahol több száz feldíszített lakos és jármű halad végig Szőreg utcáin. Az ünnephez számos kísérő program csatlakozott: lesz vasúttörténeti bemutató, idegenvezetés és bolgár gasztro bemutató is.

Continue reading

A szerihez hasonló jelentőségű is lehetett a monostor, aminek romjait a szőregi temetődomb rejti

Szinte csak kérdések vannak, de egyvalamire azért kaptak választ az egykori Szent Fülöp-monostor kapcsán a Móra Ferenc Múzeum régészei: arra, hogy csakugyan létezett és maradt is belőle valami, ott, ahol keresik, a temetődombon. A szőregi ásatáson jártunk Löffler Zsuzsanna ásatásvezetővel: csoportja a harmadik, ami kutatja a területet a monostor után. A romokra közel száz éven át temetkeztek, ami a föld felett volt, azt építőanyagnak hordhatták el, de a sírkeretek egy része is az Árpád-kori téglákból készült. Még elején járnak a kutatásnak, de a másfél méter széles feltárt falak, és a megtalált értékes anyagok azt mutatják: itt egykor nem egy néhány fős apró monostor állt, hanem inkább a szerivel vetekedő méretű.

Continue reading

Virággal, műsorral és oklevéllel köszöntötték a városrész pedagógusait Szőregen

Szőregen hosszú évekre visszanyúló hagyomány volt, hogy helyben, a városrészben is elismerték és megköszöntötték a tanítók, tanárok, óvodapedagógusok egész évi áldozatos munkáját. A szép hagyomány néhány éve a pandémia miatt megszakadt, tavaly azonban újjáélesztették, szerdán délután pedig ismét műsorral és virággal köszöntötték a pedagógusokat.

Continue reading

Választási kisokos: ez a 19-es választókörzet Szőregen és Marostőn

Szőreg maradt, de az újszegedi rész jelentős része másik választókörzetbe került.

Continue reading

Szőregen most tartottak gyereknapot

Nem véletlenül időzítették mostanra a helyi ünnepet, már évek óta a szegedi gyereknapi programok után kapnak egy teljes napot a gyerekek. A cél az, hogy a szőregi családoknak is legyen egy alkalom, ahol „szűkebb” körben együtt lehetnek.

Continue reading

Megújult Szőreg védőszentjének, Alexandriai Szent Katalinnak a szobra és hamarosan díszvilágítást is kap

A Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját ünneplő pünkösdi szentmisét követően Nagy Róbert plébános meg is szentelte a szobrot.

Continue reading

Beújítottak Szőregen, nem csak virágot, de palántákat is osztottak

Újszegeden és Szőregen is volt virágosztás szombat délelőtt, az utóbbi helyen félezer palántát is kiosztottak kísérleti jelleggel. Úgy tűnik, hogy bejött.

Continue reading

Nyolcszáz méter hosszú, rekortán futókör épül Szőregen, a Monti parkban

Régi vágya válik hamarosan való a szőregieknek: az önkormányzat saját forrásból 136 millió forintért korszerű, világítással is ellátott futópályát építtet a Monti Sándor parkban. A rekortán borítású pálya két részén nyújtása alkalmas eszközökkel felszerelt fitnesz részt is kialakítanak.

Continue reading

Szőregen a nyugdíjasok főzik a legfinomabb pörköltet

Tizenkét csapat közel száz versenyzője mérte össze pörköltfőzési tudományát a szombaton Szőregen, a Tömörkény István Művelődési Házban. A verseny eredményhirdetésére ellátogatott Botka László is, a legjobbak oklevet és serleget vehettek át a polgármestertől.

Continue reading

Botka László: „A szegedi összefogás huszonkét éve sikeresen vezeti városunkat, egységes és felkészült!”

Szeged polgármestere a Széchenyi téren jelentette be újraindulását és mutatta be az Összefogás Szegedért Egyesület tizenkilenc fős csapatát. Tizenöt képviselő indul újra, négy új jelölt szeretne bejutni a közgyűlésbe.

Continue reading

1 5 6 7 241