Szőregen a megtalált papírtojások Kinderekké változtak

Húsvéti készülődéssel egybekötött játszóházat, állatsimogatót, kézművesvásárt rendőrségi bemutatót – mindent szerveztek a Tömörkény István Művelődési Ház termeibe.

Continue reading

Járdafelújítási támogatás Szőregen

Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzata pályázatot hirdet a Szőreg városrészben megrongálódott járdaszakaszok felújításának, javításának támogatására.

Continue reading

Öt év után újra kirajzottak az éjszakai járatok a Széchenyi térről

Remek program lehet az éjszakai városnézés is hétvégente, mindhárom busz alkalmas rá. Egy-egy csendesebb hétvégén a menetidő tartása lesz a kihívás a sofőröknek.

Continue reading

I. Szegedi 5 Órás Futás: mindig futóidő van!

Több mint harmincan futottak ma együtt Szőregen, a Monti Sándor parkban, ahol kora délután startolt el az I. Szegedi 5 Órás Futás. A közösségi futással az egészséges életmódot, illetve a futást szeretnék népszerűsíteni. Emellett a szervezők azt is vállalták, hogya lefutott kilométerek után fákat ültetnek a park területén.

Continue reading

Felhívás ebzárlattal és legeltetési tilalommal kapcsolatban

Szeged MJV jegyzője felhívja a figyelmet, hogy a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztály, Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály Csongrád-Csanád vármegye teljes közigazgatási területére kiterjedően, 2025. március 31. és 2025. április 20. között, elrendelte a rókák veszettség elleni orális immunizálását.

Continue reading

Magyar zombi

Tasnádi István Magyar zombi (Finito) című sötét komédiáját a Móra Ferenc Népszínház, fennállásának 25. évfordulójára állított színpadra.

Continue reading

Jótékonysági csomagosztás Szőregen: harmincegy rászoruló családon segítettek

A Kolbászmesterek versenyén összegyűlt adományokból, a Szent-Györgyi Albert Rotary Club segítségével és Avramov András, a körzet önkormányzati képviselőjének személyes felajánlásából készítettek tartósélelmiszer-csomagokat Szőregen. Az adományokat a Tömörkény István Művelődési Házban adták át.

Continue reading

Nagyon szeret kertészkedni a 90 éves Czegő Katalin

Czegő Katalin Erdélyben, Küküllőváron született, 1935. március 5-én.

Continue reading

Szőregen iskolai előadással és koszorúzással emlékeztek meg az 1848-as forradalomról

Előbb a Tömörkény István Művelődési Házban tartottak ünnepi megemlékezést, ahol a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói adták elő március 15-i műsorukat, majd a Hősök terén rótták le tiszteletüket a résztvevők. A koszorúzás előtt Avramov András, a körzet önkormányzati képviselője mondott beszédet.

Continue reading

Joe Bugner 75 éves

Ma ünnepli 75. születésnapját Szőreg híres szülötte, Joe Bugner (eredeti nevén Kreul József), magyar származású angol és ausztrál ökölvívó, valamint filmszínész.

Continue reading

1 3 4 5 244