Móra Ferencre emlékezik ma délután 2-kor a Belvárosi temető díszparcellájában a város és a nevét viselő múzeum. A később híres író 23 évesen állást keresni jött Szegedre.

130 éve született Félegyházán, és 75 esztendeje, 1934. február 8-án halt meg Szegeden Móra Ferenc író, a Szegedi Napló, a Szeged, a Délmagyarország, a Világ, a Magyar Hírlap újságírója, az akkori kultúrpalotában egy fedél alatt működő Somogyi-könyvtár és városi múzeum könyvtárosa, majd igazgatója. Így egyszerűsíthetők a tények a Kincskereső kisködmön és az Ének a búzamezőkről írójáról, aki joviális ősz ember a közismert képeken.

Móra Ferenc fiatalon megőszült, az öregséget pedig meg sem élte, sok betegeskedés után 55 éves korában elvitte a hasnyálmirigyrák. Az okos, környezetét jól érzékelő és lefestő természetismeret tanár nagy tehetséggel és szorgalommal menedzselte a rá bízott intézményeket, miközben felépítette saját image-ét – árnyalta a képét Lengyel András, a múzeum irodalomtörténésze. Megvolt hozzá minden adottsága, hogy közkedvelt sztár legyen a maga korában. Megnyerő természetével hamar barátkozott, ami támogatásokban kamatozott a közgyűjtemény számára, neki pedig sok megbízást hozott. Szeretett jókat enni, szivarozni, ugyanakkor nem ivott, hanem fegyelmezett grafománként dolgozott. Gyakorta egész álló napokat körmölt. Ment is vele a szekér, keresett és jól fizetett tárcaíró, gyerekkönyvszerző, profi könyvtáros és muzeológus. Amikor Tömörkény István kiküldi, ahogy írta, „ősöket kurkászni”, akkor sem esik kétségbe, régészetoktatás nem lévén a gyakorlatban tanulja ki a feltárást.

Az ásatás pedig igazolt távollétet biztosít a dédunoka szavaival elsárkányosodó feleség, Walleshausen Ilona mellől, aki nagy házat visz a bérelt Boldogasszony sugárút 15. alatti házban. Ugyanez a misztifikált tudomány még népszerűbbé tette a kiterjedt hölgytársaságban.

A szegedi múzeum, amely 1951-ben vette fel Móra nevét, őrzi az ország legnagyobb kéziratos gyűjteményét. Köztük olyan kuriózumot, mint az írónak a Kner Imre nyomdájában készült magánnyomatát, amelyet az utolsó nagy szerelmének, Kalmár Ilonkának dedikált.

Dombai Tünde, delmagyar.hu, 2009. február 9.