Egy látványos fesztiválról, ahol csak a pókautó nem volt felvirágozva
A klaszter olyan, mintha tíz veréb elhatározná, hogy ezentúl egymás mellett repülnek olyan alakzatban, hogy messziről sasnak látsszanak – így magyarázták szombaton a szőregi rózsafesztiválon a most megalakult rózsaklaszter lényegét.
A szőregi Szerb utcában szombat délután csak a pókautó nincs felvirágozva, amely elszállítja a rózsaünnepi felvonulás útjából a rossz helyen parkoló autókat. Ezen a karneválon nem a szambaiskolák, hanem a díszfaiskolák képviselői vonulnak körbe a már vagy 30 éve Szegedhez tartozó egykori községben. Nem is tudni, hol lakik ennyi ló Szőregen – két rózsafesztivál közt alig látni egyet-egyet. Persze ilyenkor nemcsak a lovas kocsikat aggatják tele virággal a szőregiek, hanem minden létező járművet: a menet első tagja például egy old timer Mercedes, amelyből Újhelyi István MSZP-s országgyűlési képviselő rózsaszirmot szór a nép közé. Kicsit később rózsakirálynő-jelöltek teszik ugyanezt. Van azután kamion, traktor vontatta rózsaültető gép, quad, háromkerekű bicikli és görkorcsolya. A Két Dudás csárdában egy szintetizátoros ember harmonikazenét szintetizál – Szőregen még ma is élnek a szerb kultúra emlékei.
A rózsafesztivál csak a leglátványosabb része a szőregi rózsakultúrának. Évente 4-5 millió tő rózsát termelnek Szőregen, Deszken és Újszegeden. Széll Imre, a Virág és Dísznövény Áfész elnöke szerint a rózsatövek piacán évi 8-10 milliárd forint között van a forgalom – ennek 98 százalékát ezen a termőtájon állítják elő, 90 százaléka exportra kerül. Egy tő rózsáért a szőregiek körülbelül egy eurót kapnak. Ugyanezt a rózsát a licenctulajdonos nyugati cégek 10-15 euróért adják el – jó volna máshogyan osztozni ezen a fogyasztói áron. Ezért is alakult meg a klaszter, amelynek lényegét azzal a hasonlattal magyarázza meg Kapás Ferenc, a Dél-alföldi Régióért Kht. ügyvezetője, hogy ez olyan, mintha tíz veréb elhatározná, ezentúl egymás mellett repülnek, olyan alakzatban, hogy messziről sasnak látszszanak.
– Magyarországon, ahol az együttműködéssel kapcsolatos gondolkodásmódot a „dögöljön meg a szomszéd tehene is!” poénú vicc jellemzi a legjobban, nem egyszerű klasztert szervezni, de azért nem is reménytelen – mondja Kapás Ferenc, akinek profi pályázatíróként régi tapasztalata, hogy nagyon nehezen vehetők rá az emberek a tényleges együttműködésre. A szőregi esetben is legalább kétféle, egymástól erősen eltérő mentalitás érzékelhető. Az egyik a Virág és Dísznövény Áfész-t és hátországát jellemzi. Körülbelül 270 tagja van, közülük a legtöbben – hasonlóan a háztájis világhoz – a főmunkaidejük mellett termelnek rózsatövet. Széll Imre úgy véli: mivel a rózsatövek szemzését nem lehet gépesíteni, ez a lehetőség a jövőben is fennmarad. Szőregen apáról fiúra öröklődik a szakértelem; vannak ugyan nagy termelők, de sokan csak évi 5-10 ezer tövet állítanak elő.
Széll Imre szerint, ha úgy vesszük, az áfész már a megalakulása idején is klaszter volt, csak máshogy nevezték, hiszen kisebb piaci szereplők szövetkeztek benne az eredményesebb érdekérvényesítésre. A rendszerváltozás után azonban a legjobb termelők közül jó néhányan hátat fordítottak az áfész-nek, vele a közösségnek, hogy majd bebizonyítják: ők külön-külön sokkal versenyképesebbek lesznek. Az elnök szerint azonban csak azzal tudtak versenyképesebbek lenni, hogy az egyik szőregi aláígért a másik szőreginek – egymással versenyeztek a piacon. Az áfész azonban – éppen mert megőrizte az integrációt – a megbízhatóságával visszahódította az elpártolt termelők egy részét.
Tóth Ferenc az egyik legnagyobb rózsatermelő a térségben. Deszk határában van egy 28 hektáros területe, világszínvonalú gépparkja, nyugat-európai vevőköre. Ő volt az egyik, aki másfél évtizeden át egyedül próbálkozott – nem is eredménytelenül.
– Mára rájöttem, hogy egyedül nem megy, még akkor sem, ha különben jól megy – mondja a nagygazda. Tóth Ferenc erősen támogatja a klasztert.
– De szép is lenne, ha ugyanennyi munkával nem egy, hanem két eurót kapnánk ugyanazért a tő rózsáért – jegyzi meg Tóth Ferenc. Ehhez szerinte a termőterületet központosítani kellene: például az ő földje környékén újabb rózsatermő földet bérelni, a közeli Marosból vízkiemelőt létesíteni; európai uniós támogatással az országút mellett bemutató teret létesíteni, ahol egész évben árusítanának konténeres virágot. Nem minden termelőnek kellene gépesítenie, hanem a klaszternak – azzal a drága gépek sokkal jobban kihasználhatóak lennének.
Tóth Ferenc szerint korosztályának – az ötvenes, hatvanas évjáratúaknak – háttérbe kellene vonulniuk, és helyet adniuk a Nyugat-Európát járt fiataloknak, akik egészen másként gondolkoznak: kevesebb bennük a kisebbségi érzés, tudnak bánni nagy pénzekkel, és van bennük ambíció.
– Az én fiam azzal jött haza nemrég Franciaországból: – Apa, nem jobbak nálunk: nem ügyesebbek, nem kreatívabbak, csak több a pénzük meg az önbizalmuk.
A fiú, Tóth Viktor mérnök-közgazdász szakos egyetemista, de a gazdaságban és a klaszter szervezésében is sokat dolgozik.
– Igenis sok mindent lehet már gépesíteni – mondja Tóth Viktor. – A korszerű technikához viszont növelni kell a birtokméretet. Én óriási lehetőséget látok az informatika alkalmazásában. Ha pedig majd kellő tömegű áru lesz a kezünkben, akkor nem viszonteladók útján, hanem közvetlenül kell értékesíteni, hogy a rózsatermelőknek ne csak a haszon morzsái jussanak.
