Jövő őszre épülhet fel az újszegedi CBA Prima egy körforgalommal, szemben egy benzinkúttal, a Borostyán utca felé kerékpár- és gyalogút vezethet.

Milyen áruházat épít Újszegedre a CBA, mikor „élesedik” a Töltés utca környékén végigfutó magasfeszültségű vezeték, és milyen lesz az új benzinkút? Lakossági fórumot tartottak a Gregor József Általános iskolában a körzet képviselőjének, Pocsai Blankának (Fidesz-KDNP) a szervezésében az áruházlánc, a DÉMÁSZ és más érintett szervek részvételével. A kérdések döntő többségére érkezett válasz, ezek nagy része a CBA tervéhez kapcsolódott.

Ahogy arról elsőként beszámoltunk, amikor a 2012. decemberi közgyűlésen nyilvánvalóvá vált, hogy a város eladja a 450 milliót érő egykori Árpád Nevelőotthon Szőregi úti területét, a környéken élők különböző fórumokon kezdtek el tiltakozni a terület beépítése ellen, miután nyilvánvalóvá vált, hogy kereskedelmi célú beépítést fog kapni az ingatlan.

Az iskola ebédlője megtelt az érdeklődőkkel, közel 100 lakos előtt mutatta be Pocsai Blanka a meghívottakat. Lekeny György, Péter Tamás a CBA képviseletében érkezett, Hajdú Nóra tervezőként, és a létesítendő benzinkút beruházójának képviselője, Szaniszló Péter is megjelent, Braun József, a DÉMÁSZ részéről vett részt a fórumon. Megjelent Sz. Fehér Éva főépítész, Dobó István a városüzemeltetési irodától és Horváth Attila az építési hatóságtól.

 

A CBA Prima mellett posta, bank, melegkonyha is lehet

Mint megtudtuk, a CBA 453 millió forintért vásárolta meg a területet, ahová egy főként élelmiszereket forgalmazó kereskedelmi ingatlant épít. Az előkészületekről Péter Tamás számolt be, aki elmondta, hogy az áruház mellett körforgalmat is létrehoznak majd, jelenleg a szakhatósági engedélyeztetések vannak folyamatban. Az áruház 10 ezer négyzetméter, ebből kétharmad részt foglal el maga a CBA, a másik egyharmadra pedig a kiegészítő funkciók települnek. A Szeged Nova fantázianevű, CBA Prima profilú bevásárlóközpontról a tervező Hajdú Nóra beszélt először. Elmondta, hat éve dolgoznak együtt a megrendelővel, az épület alatt mélygarázs lesz, a terület védett fáit megtartják és azokat is, melyek illeszkednek a beépítési funkcióhoz. Méretezett zajvédő fal és fasor övezi majd az árubeszállítási utat, éjszaka nem történik áruszállítás. Cseréptetős megjelenést és téglaburkolatot kap az épület pasztellszínnel, a magassága 7,5 méter lesz. A Borostyán utca felől egy 3 méteres gyalogos és kerékpáros átvezető út épül.

„A Borostyán utcaiak kérdése az volt, hogy meg fog-e nyílni átvezető út az utca fel. Nem lesz átvezető út, és épp ezért parkolókat sem helyezünk el a területen kívül, a mélygarázsban lesz közel 400 parkolóhely. A Borostyán utcával a gyalogos és kerékpáros út lesz a kapcsolat. Nekünk semmilyen üzleti érdekünk nem fűződik ahhoz, hogy autóforgalmat nyissunk a Borostyán utca felé” – emelte ki Lekeny György hozzátéve, hogy délután ötig lesz árufeltöltés. „Nem igazán bevásárlóközpontot szeretnénk létrehozni, inkább egy nagyméretű élelmiszer-áruházat és annak olyan kiegészítő funkcióit, mint melegkonyha, posta, bank, tisztító, cipészet. Nem akarunk ruházatot, diszkót, semmilyen szórakoztató egységet” – tette hozzá. „Gyógyszertár, fodrászat” – kiabáltak be néhányan az újabb kívánságokat.

 

Benzinkút és CBA jövő ősszel, 120 kilowatt viszont nem lesz

Kormos Tibor (MSZP-SZVE), a szomszédos körzet képviselője a körforgalomról és a benzinkútról kérdezett, mennyire nehezíthetik meg a változások a túloldalon élők életét. „A körforgalom nem jelent változást az ott élőknek, hiszen a CBA telke felé fog benyúlni” – érkezett a válasz. Az egyik lakos az Árpád Nevelőotthon épületével kapcsolatos emléktábla kihelyezéséről érdeklődött, nyitott kapukat döngetett – derült ki. Újszentiváni lakosként Békési Ottó a környező falvak kapcsán tett fel kérdést. Az átszállási csomópontok közötti helyi közlekedést kellene szinkronizálni, ugyan így egy Dél-Újszegeden élő lakos is a közlekedés hatékonyságát szorgalmazta. Az egyik részvevő a zöldterület csökkenése, a beépítettség kapcsán az esővíz-elvezetéséről beszélt, majd a nagy bevásárlóközpont miatt az ingatlan leértékelődéséről. A tervező a csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatban elmondta, hogy a vízüggyel is egyeztetve, szakszerűen fogják elvezetni a vizet. A zöldterület kapcsán pedig úgy érvelt, hogy egy elhanyagolt terület helyett egy rendezett kertet, zöldterületet fognak létesíteni. Egy magánóvoda üzemeltetője azt mondta, hogy eddig probléma volt, hogy Újszegeden elég drágák az élelmiszerek, és végre lesz egy nagyáruház, ahol nem kell 900 forintot adni egy doboz margarinért, mint a Fő fasoron…

Szaniszló Péter a Mobilpetrol képviseletében a töltőállomás terveit ismertette. Egy átlagos, hatállomásos benzinkút épül, jelenleg feltöltési állapotban van a terület, jövőre készülhet el. A kérdések a megközelítés kapcsán érkeztek főleg.

A DÉMÁSZ a Töltés utca fölött futó vezeték kapcsán arról szólt, hogy a CBA villamosigénye a meglévő villamoshálózatról kielégíthető, a magasfeszültségű vezetéket nem érinti. A mostani és a közeljövőben nem merültek fel igények a feszültség emeléséről. Az egyik érintett lakos hozzászólásában felvetette, hogy a DÉMÁSZ-nak nincs érvényes vezetéki engedélye, mert nincs összekötve a hálózat, nincs transzformátorállomás. Elmondása szerint egy 40 éves engedélye van az áramszolgáltatónak, ami már nem érvényes erre a szakaszra, mivel nem tartotta üzemben. A cég képviselője reakciójában elmondta újra, hogy ki tudják szolgálni a környék ellátását a jelenlegi erősséggel.

„A CBA Prima tehát 2014 őszre készül el, és a benzinkút is” – zárta az estet Pocsai Blanka, kiemelve, hogy a Borostyán utcai kérés „lepapírozása” lesz az ő feladatuk Rózsavölgyi József (Fidesz-KDNP) képviselőtársával, aki szintén részt vett a fórumon.

Dobó Csaba, szegedma.hu