Nagyszabású kerékpárversenyt rendeztünk óvodásainknak, a Magyar sport napján, az Ikon soron. A rendezvény célja a sportág népszerűsítése, a gyermekek aktív mozgásra való késztetése, a kerékpáros közlekedés feltételeinek és szabályainak megismertetése és gyakoroltatása volt.

Kicsik és nagyok is részt vettek a programon. Jöttek két keréken, pótkerékkel, a legkisebbek futókerékpárral is.

A biztonságra nagy hangsúlyt fektettünk. A gyermekek a korábban pályázaton nyert láthatósági mellényekben közlekedhettek. A kijelölt útszakaszt egyenruhás rendőrök zárták le és biztosították a verseny zavartalan lebonyolítását.

Az óvodától a járdán kerekeztünk el a helyszínre, ahol egy rendőr bácsi röviden elbeszélgetett a gyerekekkel, a kerékpáros közlekedésről, a biciklik és hajtóik felszereléséről. A program három részből állt, egy gyorsasági, egy ügyességi versenyből és a biciklis közlekedés gyakorlásából.

A gyorsasági versenyen a gyerekek párosával indultak, a korban és járműben hasonlóak, együtt. A szülők és társaik lelkes szurkolással biztatták őket. Amíg az időeredményeket hasonlítottuk össze, addig a szlalom pályát próbálhatták ki. Ezt követte az ügyességi feladat, mely közben az idő mellet a szabályok betartása is fontos volt.

A lelkes bicikliseknek még ez sem volt elég a visszaindulás előtt még jó ideig szabadon kerékpározhattak. Az óvodába megérkezve csupa kipirult arcú és csillogó tekintetű gyermeket láttunk, akik izgatottan várták az eredményhirdetést. Az első helyezettek kategóriánként és korosztályonként kupát, a többi résztvevő pedig érmet kapott a nyakába, amire mindannyian nagyon büszkék voltak.

A tavasz legszebb ünnepére óvodásaink sokat készültek. Versek és énekek tanulásával, szívük melegével, gondos munkával elkészített ajándékkal köszöntötték édesanyjukat.

Májusban két színházi előadást is láthattak a gyerekek. A művelődési háznak köszönhetően a Léghajó színház előadásában, A kiskakas gyémánt fél krajcárja című mesét nézhették meg. Az előadó kellemes hangja, a vidám zene, a gyermekek bevonása az előadásba és a közös tánc önfeledt  szórakozást szerzett kis nézőinek, melyet otthon szüleiknek is örömmel újságoltak. A Truffaldino bábszínház is járt nálunk, ők a kisebbeknek  szereztek emlékezetes pillanatokat.

Rózsavölgyi képviselő úrnak a Magyar Utcai Óvoda szülői és alkalmazotti közössége szeretné megköszönni a kapott homokot, mellyel sikerült  feltöltenünk a mászókánk alatti esési teret, így biztosított az ovisok balesetmentes játéka.

Az óvoda munkatársai, Szőregi Regélő, 2012. június