Mártír lett a szőregi Földesi Tibor
Az 1956-os forradalom ünnepén gyászol a szőregi Földesi család. Az őszi szabadságharcban ketten is részt vettek a Földesi testvérek közül. Gusztávot több év börtönre ítélték. Tibor az üzemi munkástanács elnöke volt, disszidált, majd hazatért – itthon kötél általi halálra ítélték, és kivégezték.
Földesi Tibor 1923-ban született Szőregen. Családot már Esztergomban alapított, az ottani repülőgépgyárban elektromos fejlesztésekkel foglalkozott. Tanítónő feleségével és gyermekeikkel, a hatéves Tiborral és a hároméves Katikával 1956-ban költözött vissza Szegedre.
– 1956. október 23-án mentem haza az iskolából. Akkor már tüntettek – emlékezett vissza az ötven évvel ezelőtti eseményekre a mártírhalált halt szőregi forradalmár fia, Földesi Tibor. – Hazafelé az utcán hallott rigmust skandáltam: „Munkát, kenyeret, Rákosinak kötelet!” Amikor anyám meghallotta, nagyon megijedt, le is szidott. Olyan időket éltünk, amikor egyik szomszéd feljelentette a másikat…
Földesi Tibort először a Vadász utcai szövetkezet munkástanácsa foglalkoztatta, majd a városi munkástanácsban is tevékenykedett. – Perbíró Józsefékkel volt együtt apám – folytatta Földesi Tibor. – Hogy mit csinált, hol járt, arról még anyám is keveset tudott. A három Földesi testvér közül Ernő fegyelmezett állampolgár volt, úgy gondolta, a rendszert olyannak kell elfogadni, amilyen. – Apámnak viszont nem tetszett, hogy félni kellett mindenért, s figyelni, ki kinek miről mit mondott. Úgy tartotta, félelemben nem lehet élni. Másik testvére, Guszti bácsi több év börtönbüntetést kapott azért, mert apám kérésére valamit elvitt a felkelők egy másik csoportjának.
A Földesi gyerekek, Tibor és Katalin a forradalom leverése után már nem találkoztak apjukkal. Amikor tudható volt, hogy nem győzhet a forradalom, az apa Münchenbe disszidált. A népi demokrácia elleni felkelés vezetése volt a bűne, tudta, hogy akár halálos ítéletre is számíthat.
1957-ben Kádár János külföldön sugárzott rádióbeszédben ígért amnesztiát azoknak, akik nem követtek el köztörvényes bűncselekményt. Földesi Tibor 1957 októberében úgy jött vissza az országba, ahogy elment: a zöldhatáron. Útban hazafelé tartóztatták le. Először a szegedi börtönbe vitték, majd a Markó utcai gyűjtőbe.
– Az apámat, bár civil volt, a katonai bíróság ítélte el, és a katonai bíróság tárgyalta az ügyét másodfokon is. 1958. január 30-án halálra ítélték, és másnap hajnalban kivégezték. Idő sem volt a kegyelmi kérvény benyújtására. Földesi Tibor és húga, Katalin sokáig nem tudták, hogy édesapjuk már nem él. Ha kérdezgették otthon, mikor jön haza, csak annyit mondtak nekik az őket óvó felnőttek: majd később. A fiú 11–12 éves lehetett, amikor egy véletlen elszólásból kiderült számára: apját kivégezték.
– Rossz érzés volt. Ugyanezt éreztem akkor is, amikor a rendszerváltás után egy napilap lehozta az 56-os halálra ítéltek névsorát, s ott olvastam az apámét is.
Katalin általános iskolás volt, amikor a bátyja mesélt neki a forradalomról, édesapjuk halálának körülményeiről.
– Ami velünk történt, az egész életünkre bélyeget nyomott – mondta Katalin. – Azt a hátrányt, amit okozott, soha nem tudtuk behozni. A családunk akkor nyugodott meg, amikor rehabilitálták édesapámat.
Délmagyarország Online, 2006. október 21.