Az idei szőregi csata egyetlen áldozata az aggregátor volt
Hetedik alkalommal rendezték meg Szegeden a nemzetközi huszár és katonai hagyományőrző találkozót. Szombaton, pontosan a szőregi csata 157. évfordulóján koszorúztak, tegnap pedig az egykori bánya helyén ütköztek meg. Most egyedüli áldozat az aggregátor volt.
– Nincsen két egyforma szőregi csata – mondta tegnap Vass László, a Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület elnöke, utalva arra, hogy minden évben az aktuális időjárási körülményekhez igazodva rendezik meg a szőregi csatát felelevenítő hadijátékot. A szőregi bánya kráterében tavaly a sok eső miatt még vízi átkelést is be tudtak mutatni, idén viszont szárazabb volt a klíma. Csakúgy, mint 157 éve, akkor aszály pusztított, Dembinski pedig Szőregre húzódott vissza Haynau elől, és beásta magát a töltés oldalába. A császáriak parancsnoka a város tornyából irányította a támadó csapatokat, egy bátor tüzérünk pedig célba vette őt. Bár nem rombolta le a városháza tornyát, a hatkilós golyó komoly károkat okozott. A szabadságharc egyik utolsó csatájában 500 magyar vitéz halt meg.
Most egyedüli áldozat az aggregátor volt. A tüzérség egy jól célzott lövése következtében ugyanis a hadijátékot kommentáló Babucs Zoltán hadtörténész és Magyarossy József mikrofonja jó néhány percre elnémult. Addig két mellettünk álló szakértő véleményére hagyatkoztunk, igaz, ők még nincsenek tízévesek. Laci és Dávid éppen azon vitatkoztak, melyik ágyú lő messzebb, majd ijedten rezzentek össze, mikor az egyik megszólalt. A tüzérek serényen lőtték egymást, a huszárok egyelőre inkább csak szemmel vertek vagy a markotányosnőkkel incselkedtek.
Gomolygott a füst a bánya kráterében, egy lőszerraktár is felrobbant, hatalmas gombafelhővé transzformálódva a nádas felett. A pirotechnikára 200 ezer forintot költöttek idén, 100 ágyútöltet robbant fel az ötvenperces hadijáték alatt. Széles Gergő Tápióbicskéről érkezett, harmadszor harcolt itt. – Jó szórakozás, nagy élmény itt lenni. Nagyon készülünk már a 160. évfordulóra – jelentette ki majdnem térdig érő, feketére suvickolt csizmájában.
– De mikor esnek el a magyarok? – kérdezte mellettem Zsolt két barátjától. – Dél körül – felelték. Szavaikat dobpergés szabdalta, s megtudtuk, ennek az eszköznek a csatában is nagy szerepe volt anno. Nem maradt például következmények nélkül, amikor egy pityókás dobos „jobbra át” helyett „rohamot” dobolt. Rohamra végül – Zsolték jövendölése szerint – a császáriak indultak, és rövid kézitusa után le is bírták vitéz fiainkat. Honvédeink visszavonultak. Idén – a tavalyival ellentétben – nem nyertük meg a csatát.
A népes nézősereg a végén tapssal köszöntötte a Dabasról, Tápióbicskéről, Nagykátáról érkezett tüzéreket és az erdélyi Bélafalváról, a felvidéki Szőgyényből, Csehországból, valamint Lengyelországból jött hagyományőrzőket. Összesen 250-en elevenítették fel a szőregi csatát, s örömteli, hogy ebből 60 fő a szegedi egyesületet képviselte, amely így hazánk legnagyobb hagyományőrző egyesületének tekinthető.
Délmagyarország Online, 2006. augusztus 7.
