– Miért kellene bárkinek is beverni a fejét azért, mert megosztotta véleményét a többiekkel? – felel kérdéssel a kérdésemre a Sarkantyú utcában egy férfi. Azt tudakoltam tőle, mit szól a plakátokhoz, amelyek Szőreg önállóságát követelik, és a napokban jelentek meg a városrész utcáin. Szavai szerint annak idején senkit sem kérdeztek meg róla, hogy akar-e szegedi lenni – ehhez képest most legalább beszélni lehet a dologról.
A hatezer-négyszáz lelket számláló városrészben az utóbbi napokban ismét beszélgetések témája lett az elszakadás. A villanyoszlopokra olyan plakátokat ragasztottak, amelyek egyrészt az európai parlamenti választások bojkottjára szólították fel a helyieket, másrészt Szőreg leválását szorgalmazták a megyeszékhelyről. Nem tudni, hogy ki rakta ki a falragaszokat, ezért aztán sokan találgatnak.
– Egy kis csoport hülyéskedik a plakátokkal, pedig megtanulhatták volna, hogy nem érdemes a szél ellen fordulni – véli Zsupka János virágtermesztő, aki mindemellett úgy gondolja: a nagy kalapban elvész a kisember. Vagyis: az a véleménye, hogy egy saját képviselő-testület biztosan jobban intézhetné a városrész ügyeit.
Szőregen egy tíztagú, évente kétszer ülésező, ám valódi kompetencia nélküli részönkormányzat működik. A valódi döntések helyszínén, a szegedi polgármesteri hivatalban a negyvenkét városatyából csak egy – Iványi Aurél – képviseli Szőreget.
A képviselő azt mondja: egyes emberekben időről időre felvetődik az elszakadás gondolata, ám a kezdeményezés kifullad, mert a szorgalmazók nem tudnak érveket felsorakoztatni indítványuk mellett.
– Nincs semmi, ami hosszú távon életben tarthatná a falut, hiszen a jelentősebb helyi adót befizetni képes ipari üzemek már régen bezártak – mondja Iványi.
A képviselő érzékeny pontra tapintott: a szőregiekben – közülük is elsősorban az idősebbekben – ma is él a nosztalgia, amikor a falunak még önálló téglagyára, hipóüzeme, jól menő borpalackozója volt. Az üzemek a hetvenes-nyolcvanas években mentek tönkre, s bár ennek nem sok köze volt ahhoz, hogy a falut – Tápéval, Gyálaréttel, Algyővel és Kiskundorozsmával – 1973-ban Szegedhez csatolták, többen mégis ebben látják a bajok forrását.
Az elszakadást pártolók Algyő 1996-os különválását tekintik példának, ami népszavazást követően, a résztvevők 73 százalékának támogatásával valósult meg. Algyő és Szőreg helyzete azonban alapjában különbözik, hiszen amíg az előbbit olajmezői és a Mol által befizetett több százmilliós iparűzési adó motiválta, Szőregen nincs ehhez hasonló, tőkeerős cég.
Simon József virágtermesztő azt sérelmezi, hogy egy reklámkiadványban Csongrád megye térképén Szőreg már nem is szerepel, csak Szeged.
– Hallott már maga olyanról, hogy valaki szőregi helyett szegedi rózsát emlegetne? – kérdezi, majd hozzáteszi: szerinte a napokban történtek azt jelzik, hogy az embereket foglalkoztatja az önállóság, ezért népszavazást kellene tartani a kérdésről.
Fráter György, a Magyar Rózsatermesztők Egyesületének ügyvezetője felháborítónak tartja, hogy a plakátokon azzal érveltek: a különválással a termelők több támogatáshoz juthatnának, és kevesebb adót kellene fizetniük.
– Vérlázító, hogy névtelenségbe burkolózva állítanak valótlanságokat, amelyekkel félrevezetik az embereket, és indulatokat keltenek – véli Fráter György. A rózsatermesztők hétfő délutánra a kultúrházba fórumot hirdettek, ahová várják az ismeretlen plakátragasztókat: legyen annyi bátorságuk, hogy a szőregiek előtt nyíltan kifejtik álláspontjukat.
Népszabadság Online, 2004. január 26.
