Szőregen ma délután ismét összegyűltek a közösségi adventi koszorú körül, hogy meggyújtsák az első gyertyát, és együtt indítsák el a karácsonyhoz vezető hetek csendes készületét. A már hagyományos eseményre sokan érkeztek: családok, barátok, közösségek, régi résztvevők és olyanok is, akik idén először csatlakoztak.

A jelenlévőket Avramov András önkormányzati képviselő köszöntötte. Emlékeztetett:

„Tizenegyedik alkalommal készülünk együtt az ünnepre. Az elmúlt évek során már 80 szőregi fogadta el felkérésünket a gyertyagyújtásra, mellyel közösségünk megköszönte azt az önzetlen munkát, amellyel nap mint nap hozzájárultak Szőreg fejlődéséhez.”

A szervezők idén Istókné Oláh Ágnest és Huszár Lászlót kérték fel, hogy meggyújtsák az első gyertyát. Mindketten régóta elkötelezett hívei az egészséges, sportos életmódnak, és meghatározó szereplői Szőreg sportos mikroközösségeinek. Példájuk évről évre sokakat inspirál arra, hogy mozgással, közösséggel és kitartással tegyenek önmagukért és egymásért.

Az ünnepi hangulatról a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai gondoskodtak, akik szép adventi műsorral lepték meg a közönséget. A gyertyagyújtás után a résztvevőket a Szőregi Gazdabolt látta vendégül, forró italokkal és barátságos vendéglátással.

A közösségi adventi koszorú idén is több helyi vállalkozás összefogásával születhetett meg. A szervezők külön köszönetet mondtak a Bánya BBQ&Blues Fesztiválnak, a Kocsis Virágkertészetnek, a Ribbon Dekor Kft.-nek és a Szőregi Gazdaboltnak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a látványos, szeretettel készített koszorú.

Az első gyertya lángja idén is azt üzeni: Szőregen a közösség ereje tartja melegen az ünnep szívét. A következő hetekben újabb gyertyákkal, újabb történetekkel és újabb találkozásokkal készülünk tovább – együtt.

szoreg.hu

szoreg.hu képtár