A Katalin-napi Családi Délelőtt az adventi készülődés hangulatában várta a családokat, óvodásokat, fiatalokat és időseket. A rendezvény programjai már reggeltől egymást érték, miközben a templomban az Alexandriai Szent Katalin-búcsút ünnepelte a szőregi katolikus közösség, a templom felszentelésének 209. évfordulóján. Így a nap egyszerre szólt a hagyományról és a közösség építéséről.
A kulturális programok rögtön egy kedves, gyermeki lendülettel indultak: a Magyar utcai Óvoda és a Szerb utcai Óvoda műsora mosolyt csalt a családok arcára, majd a Péter & Pan Gitárduó varázsolt könnyed zenei hangulatot a teremre. A délelőtt folytatásában a Szeged–Szőreg SE judo bemutatója bizonyította, hogy a sport és a fegyelem is fontos része a helyi közösségi életnek, végül pedig a Hatetudnád Tánctanoda táncháza teremtett igazi, vidám közösségi élményt.
A programhoz kézműves vásár, csillámtetoválás és népi játszóház is kapcsolódott, így minden generáció megtalálhatta a maga ünnepi elfoglaltságát. A legnagyobb érdeklődés azonban kétségkívül az adventi koszorúkészítést övezte, amelyre idén is sokan jelentkeztek.
„Nagy öröm számomra, hogy mintegy negyvenen készítették el itt, helyben az adventi koszorújukat – a legkisebbektől a szépkorúakig minden korosztály együtt alkotott. Ez az igazi szőregi közösségi élmény” – fogalmazott Avramov András, Szőreg önkormányzati képviselője.
A délelőtt jó példája volt annak, hogyan találkoznak a régi hagyományok és az új közösségi élmények Szőregen. A templomi búcsú ünnepélyessége és a művelődési ház családias, alkotó légköre együtt adtak keretet egy olyan napnak, amely méltó kezdete az adventi időszaknak.
szoreg.hu









