Viszlát hideg, hóvihar, epegörcs, rossz jegy…
Napközis foglalkozáson kiszebábot, télboszorkát készítettünk. Ruhájára rátűztük azokat a cédulákat, melyekre ráírtuk, ki mitől szeretne megszabadulni. Volt aki rossz álmoktól, rossz osztályzatoktól, betegségtől. Tanító néni az epegörcstől, Józsika az örökös eleséstől, térdsebektől.
Március 24-én, pénteken délután nagy tüzet raktunk, a kiszebábot körbehordoztuk, kézről kézre adtuk, merthogy egységben a tél messzire zavarása. S hogy a tél ne jöjjön vissza, a jelenlévők együttes akaratára van szükség, ez pedig mással nem fejezhető ki, mint azzal a varázsmondókával, amit torkunk szakadtából tízszer elmondtunk: „Haj, ki kisze haj, kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget, haj kisze haj!”
A télboszorkát ezután tűzre dobtuk. A lányok sikítottak, a fiúk tapsoltak. Ha a kiszebáb elégetése nem lett volna elég, a nagy zaj, a füst bizonyára végleg elijesztette volna a kertek alatt settenkedő mínuszokat.
