Több évtizedre visszanyúló hagyomány, hogy Szőregen október elején, az idősek világnapján köszöntik a városrészben működő nyugdíjas klubok tagjait. Pénteken délután Szabó Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte a szőregi időseket.

– Megbecsülés, tisztelet és szeretet illeti az időseket, akik felépítettek egy országot és egy várost – kezdte ünnepi köszöntőjét Szabó Sándor Szőregen, a Tömörkény István Művelődési Házban.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete 1991-ben nyilvánította október elsejét az Idősek Világnapjává. Szőregen évtizedes hagyomány, hogy ilyenkor köszöntik a nyugdíjasokat.

– A szegedi önkormányzat idei a költségvetésében harmincmillió forintot biztosít a nyugdíjas szervezetek számára, hogy programokat szervezzenek. Ebben az évben már húszezer forint egyszeri támogatást is kaptak az önkormányzattól a szegedi nyugdíjasok – monda Szabó Sándor.

Avramov András, a városrész önkormányzati képviselője köszöntőjében azt emelte ki, hogy egy közösség olyanná válik, amilyenné az ott élők formálják. A helyi közösség formálásának alapjait pedig az idősek rakták le, és a jövőben sem lehet más cél, mint eddig, azaz összetartó közösségé formálni az itt élőket.

Ezt követően külön is köszöntötte Papp Vincéné Marikát, aki harminc éve tagja a nyugdíjas egyesületnek. A közösségért végzett önzetlen munkáját most a Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat díszoklevelével és egy csokor virággal köszönte meg.

Az ünnepség végén a meghívottakat egy-egy cserepes minirózsával ajándékozták meg, majd megvendégelték süteménnyel és teával. Az időseket a Hatetudnád Tánctanoda műsora szórakoztatta estig.

 

Megkoszorúzták az öt éve elhunyt, legendás szőregi népművelő emléktábláját

Az ünnepség előtt a Tömörkény István Művelődési Ház falánál megkoszorúzták Makó Mária Wlassics Gyula-díjas népművelő emléktábláját.

A művelődési ház öt éve elhunyt legendás igazgatója 1994 és 2011 között irányította az intézményt, megálmodója volt a 2005-ben átadott új művelődési háznak és ötletgazdája a Szőregi Rózsaünnepnek – idézte fel Makó Mária emlékét Szekeres Sándor Gábor, a művelődési ház jelenlegi igazgatója.

Az emléktáblát elsőként Berkesi Ottó korábbi szőregi önkormányzati képviselő, Makó Mária özvegye, majd Szabó Sándor és Avramov András koszorúzták meg.

Rafai Gábor, szeged.hu

Borítókép: Fotó: Iványi Aurél

szoreg.hu képtár