Közösségi emberként és képviselőként is azt vallom, hogy közösségünk olyanná válik, amilyenné mi magunk formáljuk. Júniusban közösségünk két közismert és elismert tagja fejezte be több évtizedes munkáját. Mindketten szerves részei voltak – és bízom benne, hogy még hosszú évekig lesznek is – ennek a formálásnak, formálódásnak.
Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna tizenöt éven keresztül vezette a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskolát. Irányításával az iskola és annak közössége jelentős fejlődésen ment keresztül. A kossutos közösség mára számtalan egyedi kezdeményezéssel, elismeréssel és több mint 400 diákkal büszkélkedhet.
Fráter György, a Magyar Rózsatermesztők Egyesületének elnöke 30 év után adta át az egyesület vezetését. Gyuri bácsi a rózsák iránti elhivatottsága mellett a szőregi köz- és civil élet alktív szereplője volt.
Szeged MJV Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzata és közösségünk nevében Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsannának és Fráter Györgynek a szőregi közösségért végzett munkájukat megköszönve, díszoklevelet adtam át.
Kedves Zsuzsa és Gyuri, köszönöm a sok-sok éves közös munkát!
A Kossuth Lajos Általános Iskola ballagásán közösségünk 53 ifjú tagja lépett a nagybetűs élet útjára. Gratulálok nekik és kívánom, hogy az életben minden mostani és jövőbeni álmukat váltsák valóra!
Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, elfogadva a Jerusalema kihívást közös táncra invitálta a Szőregieket, amely nagy sikert aratott. Köszönet a szőregieknek, akik részt vettek a közös táncolásban; Zsuzsának a koncepcióért és a szervezésért; Borbély Zsuzsának, Jurkovics Milánnak, Kádár Péternek és Szél Zsoltnak a videó elkészítéséért.
A Szőregi Teadélutánok programsorozat részeként közös beszélgetésre invitáltam a szőregi civil szervezetek vezetőit. A Szőregi Civil Kerekasztal első találkozóján az ismerkedés, a közös gondolkodás, ötletelés mellett az együttműködési lehetőségekről is beszélgettünk.
A hatályos rendelkezések miatt (tömegrendezvénynek minősült, ezért csak védett személyek látogathatták volna) az idei évben sem tudtuk együtt ünnepelni a szőregi rózsatövet a Rózsaünnepen. Előre tekintve már elkezdtük a jövőbeni lehetőségeink felmérését, koncepciók kialakítását. A szakmai egyeztetések mellett ősz elején lakossági egyeztetést is tervezünk a Rózsaünnep jövőjével kapcsolatban. Addig is szívesen veszem véleményüket, javaslataikat a kepviselo@avramovandras.hu email címen.
A nyári kánikula és szárazság apropóján ismételten felhívom figyelmüket, hogy Szeged teljes területén tilos az avar és kerti hulladék égetése. E mellett jelenleg Magyarország teljes területén tűzgyújtási tilalom van. Az utóbbi időben, sajnálatos módon közösségünk több tagja is figyelmen kívül hagyta ezeket.
A kerti grillezés és bográcsozás engedélyezett, de a tüzet nem szabad magára hagyni és mindig legyen oltóanyag a közelben. Kérem, legyenek körültekintőek, ebben a nagy forróságban könnyen tragédia történhet.
Szeged MJV Önkormányzata pályázatot hirdetett szociálisan hátrányos helyzetű háztartásoknak tűzifaosztásra. Egy háztartás egy alkalommal részesülhet egy kaloda tűzifában. A benyújtás határideje 2021. július 16. A pályázattal kapcsolatos felvilágosítást, pályázati űrlapot a Kirendeltségen kérhetnek az érdeklődők vagy azok letölthetőek a
szegedvaros.hu honlapről. A pályázat személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán, a szőregi Kirendeltségen vagy postai úton a Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Közszolgáltatási Irodának címezve nyújtható be.
Az Önkormányzat az idei évben is 10.000 Ft-tal támogatja minden szegedi állandó lakóhellyel rendelkező, általános iskolás korú gyermek tanévkezdését. A támogatást szeptember 15-ig online ügyfélkapus regisztrációval a www.szegedvaros.hu honlapon lehet igényelni vagy papír alapon benyújtai az Ügyfélszolgálaton vagy a Kirendeltségen.
A tervek szerint július végén megnyílik a Szőregi Hulladékudvar a Magyar utca és a Gyár utca sarkán. A régóta várt beruházással megoldódik a szőregiek számára is a papír, műanyag, üveg, fém, zöldhulladék, építési törmelék és veszélyes hulladék leadásának lehetősége. A megnyitásról az online felületek mellet szórólapon is történik majd tájékoztatás.
A Hősök teréről röviden. Jelenleg az a helyzet, hogy a teret kivitelező vállalkozó nem végezte el teljes körűen a szerződésben és a megállapodásokban vállalt feladatát. Emiatt a Környezetgazdálkodás nem vette át a zöld területeket üzemeltetésre. Azon dolgozom, hogy a megrendelt és elvállat minőségű és tartalmú munkát kapjuk. Sajnos ez időbe telik, miközben a természet nem vár… Ha a Környezetgazdálkodás most átvenné az üzemeltetést akkor egy hibás teljesítést legitimizálna, ami nem elfogadható. Vagy el kell végeznie a vállalkozónak a vállalt munkát, vagy a nem teljesítésnek következménye kell, hogy legyen. Szerintem ez így helyes, így végig kell vinni a folyamatot. Az újabb vállalás szerint ősszel elvégzésre kerülnek az elmaradt kertészeti munkálatok, addig azonban a kivitelező feladata a tér növényzetének gondozása.
Kérem kövessék figyelemmel online felületeinket, kapcsolódjanak be minél több programba. Várom visszajelzéseiket, javaslataikat, kezdeményezéseiket a kepviselo@avramovandras.hu email címen.
A Szőregi Regélőt szerkesztő csapatba továbbra is várunk tudósítókat, szerzőket, fotósokat, tördelőt és számítunk a szőregi vállalkozásokra is, hiszen hirdetéseik nagy segítséget jelentenek újságunk számára.
Továbbra is figyeljenek egyedülálló, idős szomszédaikra és lehetőségükhöz mérten, körültekintően segítsenek nekik. Amennyiben erre nincs módjuk, kérem jelezzék a Szőregi Kirendeltségen (tel.: +36-62-564-409) a segítségre szoruló lakótársunk elérhetőségét.
Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra, a közösségünkre, ami mi vagyunk.
Avramov András,
önkormányzati képviselő