Tóth Ferenc, építész életének 74. évében örökre megpihent.
A szerénység nem takarhatja el, hogy egy kitűnő labdarúgó, egy sokakat lenyűgöző tehetség, egy méltán népszerű ember ment el.
Feri egy zseni volt!
Szőregen a Rákóczi SE-ben nevelkedett. Még általános iskolások voltunk, de az „öregek” a NAGY Rákóczi játékosai már vitték magukkal, már látták benne a tehetséget. Pajesz Pista, a Budavári, a Karsai és Sebőkök állandóan foglalkoztatták és mint a legkisebbet, el is nevezték „csirkének”.
Viszonylag korán a Rákóczi SE nagy testvére, a Szegedi Vasutas rendelte magához. (Akkoriban mindkét csapatot a MÁV tartotta fenn)
A SZVSE-ben a nagy generációba került. Ifi korosztályban – ahol kezdett – Kocsis Lajos volt a fő játékostársa és a többiek sem voltak sokkal kevesebbek. Lajos volt a nagy barát.
Emlékszem, a Rózsa Ferenc Gimnáziumban együtt kezdtünk. A félévi értékelőn Horváth Ferenc igazgatónk leteremtette: ilyen tanulmányi eredménnyel szégyent hoz az iskolánkra. „Kocsis, döntse el: vagy focizik, vagy tanul!” Mire Lajos: „Nem kell idegeskedni, focizok!” – és következő hétfőn aláírta az első profi szerződését, a Salgótarjánnál labdarúgó lett!
A nagy játékostárs elment, de Feri életpályájára más volt írva, melyet édesapja keményen betartatott. „Tanulni kell!”
Amikor Kocsis két évvel később belépett a Honvéd öltözőjébe, Lakat Karcsi bácsi így fogadta: „Lajos, magát már megszereztük. Most az a feladata, hogy hazamegy és a nagy barátját, azt a szőke centerhalfot és családját meggyőzi, hogy itt van a helye a Honvédban!”
„Karcsi bácsi, az nem fog menni, Ferinek más pályát szántak és abból nem engednek: építész lesz!”
Így tehát maradt a SZVSE nagy generációs felnőttcsapatában Szamossal, Szalai Dzsínóval, Binyével és a többiekkel. Egy kísérlet tettek még a későbbiekben, hogy a focihoz kössék: a honvédség. Ez sem volt sikeres!
Így, 23 évesen mérnöki diplomával a zsebében, abbahagyta a labdarúgást. Ahogy egyik neves edzője mondta: nagy veszteség! Az az intelligencia, ahogy Ő futballozott, azt nem lehet tanítani. Soha nem rohant és mindenhova odaért. Keresztezett, fejelt, megelőzött, „olvasta” a játékot!
A pandémia előtt az uszodában találkoztunk. Miközben felesége úszott, Ő beszélt és beszélt. Panaszkodott: összehívta a régi játékostársakat egy kerti partira és pont Dzsínó nem jött el! Pedig mennyit kisegítettem amikor jött a támadás, Ő pedig elől maradt. Beszéltem is vele, amikor a városban biciklizett.
Feri nem tudta, hogy Pista akkor már az életéért küzdött a biciklizéssel és kerülte a társaságot.
Ferike több meghívást már nem küld. Talán érezte, hogy ez az utolsó alkalom.
2021. február 21-én elhunyt.
Ferike! Amikor Ti ott, a nagyok: Cápa, Binye, Dzsíno, Kocsis Lajos, ott Fönn zsugáztok, tudd, hogy mi itt, a volt szőregi kis „üllőverő” hajdani játékostársak: Móra, Füzesi, Tatár Csehó, Puskás, Kardos, Ábrahám… és a többiek milyen büszkeséggel gondolunk Rád, a Szőregi Beckenbauerre!
dr. Talpai János
Szőregi Regélő, 2021. április
