Sós István 1941. augusztus 6-án született Szegeden, apja vasúti altiszt volt.
Deszken járta az általános iskola 1-6. osztályát, a 7-8-at a Pedagógiai Főiskola Gyakorló Iskolájában fejezte be.
1955-től a Szegedi Vasútforgalmi Technikumban tanult, 1959 június 17-én jó rendű érettségiképesítő vizsgát tett. Az akkori ügyrend szerint a technikusi bizonyítvánnyal együtt kézhez kapta munkaszerződését is a Magyar Államvasutakhoz.
1959. augusztusi 1-én kezdte meg szolgálatát a sikeres kiképző hely hírében álló Szőreg állomáson.
Az egyes szakvizsgák megszerzése után Kertész Farkas állomásfőnök azonnal beosztotta a gyakornokokat váltókezelői, raktárnoki, személy-és árupénztárosi szolgálatra.
A forgalmi önállósítói vizsgáról hazatérve már éjszakára beosztotta forgalmistának. Néhány hónap Ágasegyháza után Petőfiszállás állomás következett. A kiskunhalasi Határőrségnél eltöltött 27 hónap katonai szolgálat után Klárafalva állomásra került. Innen vezényelték a MÁV Tisztképző Intézet 1965/66. évi tanfolyamára. Sikeres tiszti vizsgáját követően Makó állomáson szolgált és 1968. május 6-án került vissza Szőregre forgalmistának.
1969. február 27-től kapott állomásvezetői megbízást, amelyet 1996. december 2-áig töltött be. Az utolsó két évben Újszeged állomást is felügyelte.
Szolgálati feladatait mindenkor szakszerűen, a vasút utasításai szerint, lelkiismeretesen látta el. 28 évi vezetői működése alatt sem személyi, sem tárgyi baleset nem történt.
Sikeresen folytatta nyugdíjba vonult elődje és tanítómestere kiképző munkáját. Munkatársait emberségesen vezette, tisztelték szakmai tudását, rendszeretetét.
Pontosan végezte az idecsatolt 6 községben lakó vasutas nyugdíjasok ellátásait érintő ügyeket.
Szakmai munkáját felettesei értékelték és többször elismerték jutalmakkal, Kiváló dolgozó kitüntetéssel.
1965-ben házasságot kötött Frank Katalinnal, házasságukból Gábor és László nevű gyermekeik születtek, akiket nagy szeretettel és gondoskodással neveltek föl.
Az egykor szebb napokat is látott, 3 felé elágazó Szőreg állomás forgalma, jelentősége egyre csökkent. Az Újszegedi Kendergyár, Mezőhegyesi cukorgyár megszűnése, a borpalackozó, a savanyítóüzem forgalmának közútra terelése, a háztartások gázfűtésre átállítása a TÜZÉP forgalmát minimálisra csökkentette, így a tehervonati közlekedés megszűnését okozták. A motorizáció berobbanása a személyszállítást töredékére csökkentette. A MÁV válasza a műszaki fejlesztés volt: kiépítette a Forgalomirányító (MEFI) rendszerét, amely lehetővé teszi e vonalon a jelzők, váltók és sorompók Mezőhegyes állomásról kezelését. Ezzel az állomás személyzetét folyamatosan leépítették, majd megszűntették. Sós István a felajánlott hasonló munkakör helyett a nyugdíjazást választotta.
Később biztosítás szervezői képesítést szerzett és egy negy társaság elismert és megbecsült biztosításkötője lett.
A Szőregen töltött közel három évtized alatt igyekezett Szőregivé válni. Barátságokat kötött, közéleti ember lett. Tagja lett a Rákóczi SE-nek is.
Közösségi szellemére utal, hogy volt osztálytársai örömére rendszeresen megszervezte az érettségi találkozóikat, összekötő kapocs volt közöttük. Sajnos a szeptemberi, 60 éves találkozón már nem tudott ott lenni.
Temetésén elbúcsúztak családtagjai, szomszédai, munkatársai, barátai – helyben és Szőregről is számosan – ismerősei. Búcsúzott a MÁV Igazgatóság vezetése és egy arra járó mozdony szívszorítóan hosszú kürtölése.
Egykori osztálytársai egy derűs, 60 éves találkozás helyett szomorúan búcsúztak Sós Pistától a deszki temetőben.
Szabó Gyula ny. vasútigazgató
Szőregi Regélő, 2020. március
