Március elsejével nyugdíjba vonult Mózes Ervin, posztjára pályázatot írtak ki. Botka László polgármester hétfő reggel rendkívüli dolgozói értekezleten jelentett be, ki a címzetes főjegyzője utódja.

Öten pályáztak a jegyzői állásra, végül Martonosi Éva, a hivatal eddigi általános aljegyzője pályázatát találták a legjobbnak a bírálók. Botka László a döntés bejelentése után röviden vázolta az új jegyző eddigi szakmai pályáját. Martonosi Éva 2003-ban végzett az szegedi egyetem jogi karán, első munkahelye a polgármesteri hivatal volt. Rövidesen a közgazdasági iroda helyettes vezetője, majd aljegyző lett. Szakmai tapasztalatait jórészt a most nyugdíjba vonult Mózes Ervin mellett szerezte.

Botka László a jegyző feladatának súlyát azzal érzékeltette, hogy felidézte: tavaly 80 ezer hatósági ügyet intéztek a hivatalban, és ezek koordinálása és felügyelete hatalmas felelősség. A polgármester ehhez hozzátette, hogy a köztisztviselői béreket ugyan a kormányzat alig emeli, a szegedi önkormányzat igyekszik minél jobb anyagi feltételeket biztosítani ehhez a pályához.

Fotó: szeged.hu

Martonosi Éva a beiktatást követő rövid beszédében megköszönte a bizalmat, és a hivatal munkatársainak az eddigi segítséget. Szeretné folytatni azt a magas szakmai színvonalú munkát, amelyet elődje végzett. Ő is emlékeztetett arra, hogy a köztisztviselői pálya nagyon szép, ám rengeteg nehézséggel jár, ezért szakmailag felkészült és elhivatott munkatársakkal lehet hatékonyan működtetni a hivatalt, és az önkormányzathoz tartozó intézményhálózatot. Martonosi Éva lesz Szeged első női jegyzője, ezért ilyen szempontból történelmi pillanat volt a hivatalba lépése.

Mózes Ervin nem szakadt el teljesen a hivataltól, hiszen fél munkaidőben tovább segíti a hivatali munkát és természetesen az új jegyzőt.

szeged.hu

Borítókép: szeged.hu

A Szeged Televízió összefoglalója

https://www.facebook.com/SzegedTV/videos/280431829558275/