Ihletett pillanatok

A Magyar Festészet Napja alkalmából nyílt meg a művelődési házban az „Ihletett pillanatok” c. kiállítás, melynek anyagát a IV. Szőregi Képzőművészeti Alkotótáborban készült művekből válogatta össze Pataki Ferenc Prima-díjas festőművész, a tábor művészeti vezetője.

Az alkotók: Boldizsár Gábor, Börcsök Zsuzsanna, Deák Zsuzsanna, Hegedűs Andrea, Molnár Géza, Olasz Attila, Oláh János, Lázár Éva és dr. Vigh Annamária.

A megnyitón közreműködött Fabulya Andrea (vers), akinek páratlan tehetségéről ismét meggyőződhettünk.

A tárlatot Marton Árpád kulturális újságíró nyitotta meg, akinek gondolatait szeretnénk megosztani a Szőregi Regélő olvasóival is:

Művészet és szabadság

Hol művészet, ott szabadság.

Míg van művészet, van szabadság.

Hadd fejtem ki részletesebben.

Nem a művészlét közmondásos attribútumaira gondolok. Nem elsősorban azokra. A lezser vászonnadrágra, lötyögő sarura, széles karimájú panamakalapra, lobogó karbonárira, térdet verdeső sálra, a boglyafrizurára, elnyűtt tarisznyára. Habár ezek is lényegesebbek, mintsem gondolnók. Jelentéssel bírók.

De a lényeg mégsem bennük rejtezik, ha általuk is nyilvánul.

Hanem a művészet gesztusában.

Ebben az alapjában megindokolhatatlan aktivitásban, a szubjektum eme minden gyakorlati cél híján való belefeledkezésében, átitatódásában, tárgyiasuló átszellemülésében, halott dolgok életre keltésében, behatárolt célszerűségek, zárt tökéletességek, funkcionális rendszerek szétfeszítésében. A lét lélekkel telítésében.

Mert a művészet mindenekelőtt is szabadság-gesztus. Az alkotó ember radikális és aktív szembenézése a világ tehetetlenségi erőivel. A „nem egyéb, mint” rövidlátó szűkösségével. Az érjük be, érjük el, érjük körül logikájával. Ha létezik az emberi létrendben eksztázis, existálás a Sartre-féle vagy a heiddegeri értelemben, hát a művészetben egzisztál elsősorban. A semmibe kilépés ön- és világvalósító nagy tette. Vackot a medve is, az üregi nyúl is összehord valamiképpen magának. Tengeri csikók kacifántos alakokban libegnek, áttetsző halak leckét adnak áramvonalasságból, korallzátonyok a legelső formatervező programot megszégyenítik. Szerelemért a fülemüle is dalra fakad. Beporzó szárnyak csalogatására a nőszirom is felölti pazar színköntösét. De csak az ember alkot magáért az alkotásért, minthogy az igazán lényeges dolgok túlmutatnak a célszerűség horizontján. Az ember nem is érheti be kevesebbel.

Ezért, hogy a művészre és a művészetre különös felelősség hárul. Mostanság különösképpen. Bármerre nézek, aggodalommal látom, mint serénykedik a célszerűségek, a mérhető és a hatékony világba birtokába venni a művészet territóriumát. Szórakozássá alacsonyítani a média
és a showbiznisz szemfényvesztő módján, árucikké a marketing számító mesterkedése által, designná a piacképesség és a divat hajszájában.

Gépiesíteni a technológia varázstalanító laboratóriumában. És az iparosított művészpótlékok világában nincs többé helye ihletnek, spontaneitásnak, a lét szépséges öncélúságának és ez az öncélúság emelkedett és eksztatikus liturgiájának.

Látjátok, feleim, merre tartunk?

Ezért, hogy a teremtés afféle hajlékai, mint ez a Pataki festőínyesmester vezette szőregi zug, festőtanoncok nyári bohémtanyája szimbolikus fontosságú. A látás – részletesebben a szövedékekben, lényegiségekben és átlényegülésekben, átitatódásokban és átszellemülésben látás – nyári akadémiája.

Üdvöz légy tehát, lobogó karbonári, bőujjú kasztíliai ing, üdvöz légy összemaszatolt paletta, üdvöz légy művész és üdvöz légy művészet: legyetek mindegyre a szabadság, a kezdeményezés és a világot szellemmé termékenyítő ösztön oázisa, világítótornya. Hisz a polgár beéri azzal, ami van. Csak a művész képes álmodni, mert neki a nemlétezők birodalma az igazán fontos. Szabályszegőként alkot új meg új kánont, mert számára csak a lét diktál törvényt. Provokál, vívódik és továbblendít. Minden művészet szecesszió, kivonulás, a kispolgári önelégültség kihívása, az élet ózondús lehelete a szabványos és a kiszámítható áporodott tereiben. A művész az élet prófétája. Mert ahol művészet, ott teremtés. Ahol teremtés, ott szabadság nagy erkölcsi tette. Ahol művészet, ott szabadság. És szabadság addig van, amíg művészet van.