Vedres István (eredetileg Vedrics István) 1765-ben született Szegeden, horvát származású polgárcsaládban. A Piarista Gimnáziumba járt, majd földméréstanból diplomát szerez a Pázmány Péter Egyetemen. Tanulmányútra indul külföldre, közben 6 nyelvet sajátít el. Visszatérve hazánkba 1796-tól 1821-ig városi főmérnökként dolgozott Szegeden. Ekkoriban változtatja meg, magyarosítja nevét.
Vedres István egy igazi polihisztor volt, nagyon sok irányba kiterjedt munkássága, de főleg az építészetben. Elkezdi javítani a közlekedési feltételeket; Újszegeden utakat, hidakat építtet, angol mintára hajózó csatornákkal szeretné összekapcsolni az elszigetelt városrészeket egymással és külfölddel. Vízimalmokat létesített, a város védőgátrendszerét elkezdte kiépíteni, szennyvíz- és esőcsatornákat ásatott, elkezdte ellenőriztetni a kutak tisztaságát.
A szőreg-gyálai határ 3600 kh-as területén vízrendezésével és ármentesítésével országos hírű mintagazdaságot szervezett (1808).
Számtalan köz- és lakóépületet tervezett és építtetett főleg copf és klasszicista stílusban. Nevéhez fűződik például a szegedi városháza (az 1879-es árvíz után újjáépítették), a városi közkórház, a Piarista Gimnázium, a szőregi templom, a sörházak épületei, a Grünn-Orbán-ház, a Dáni-ház, a Wagner-ház, és a Béró-ház.
1930-ban hunyt el, hamvait a Szegedi Belvárosi Temető őrzi.