„A legnagyobb magyar folklorista” – ahogyan Móra Ferenc nevezte –, Kálmány Lajos (1852.08.10–1919.10.15) a legtöbb ideig, négy évig és négy hónapig, a most Szerbiához tartozó észak-bánsági községben, Csókán káplánkodott: 1887 tavaszától 1891 őszéig. Előtte, nem sokkal kevesebb ideig, s addig legtovább, három évig és két hónapig: Szőregen.

Szőreg a hírnevét a 19. század második felében éppen Kálmány itteni működésével szerezte meg – nem túlzás – az európai folklorisztikában. (Az 1920-as években pedig Móra Ferenc ásatásai tették világhírűvé az egyetemes régészetben.)

 

A pályakezdő

Pappá szentelése (Temesvár, 1875. júl. 24.) után az ifjú papot Bonnaz Sándor megyés püspök az Arad melletti Pécskára küldte káplánnak. Hajlamai, érdeklődése itt vezették először a népköltészeti gyűjtéshez, olyannyira, hogy már 1877-ben kiadta Koszorúk az Alföld vadvirágaiból címmel első, alcíme szerint Pécskáról való gyűjteményét. Egy év múlva, Elegyes alcímmel (még bőven pécskai gyűjtéssel) a második kötet követte. Közben püspöke 1877 tavaszán Csanádapácára, 1878 tavaszán Battonyára helyezte.

Innen 1878 őszén betegszabadságra hazatért Szegedre, szüleinek fölsővárosi házába. Tüdejével volt baja, s ahogy panaszolta, nem tett jót neki, hogy 1879 telének végén éppen a nedves, mély talajú Rókusra helyezték. A Víz (márc. 12.) itt érte: kilenc órán át szenvedte az árvíz kellemetlenségeit és addig gyűjtögetett könyvtárának pusztulását. Kis kápláni fizetéséből, évi 200 forintból kezdte újból beszerezni a legszükségesebb szakkönyveket.

A Víz után, már március 29-én a temesközi Szaján segédlelkésze lett. Onnan másfél év elteltével, 1880 karácsonyára Törökbecsére került. Bár itt megértő, mert szintén tudós principálisa volt, Szentkláray Jenő (1843–1925), később akadémiai levelező tag és a budapesti egyetem magántanára, fél évig sem maradhatott: a község vezetői bevádolták a püspöknél, hogy „sikamlós” verseket gyűjt iskolás gyermekektől… Már 1881 májusában Apátfalvára küldte a beteg püspököt helyettesítő, szintén szeged-fölsővárosi Németh József (1831–1916) segédpüspök, Kálmány ellenfele. Apátfalváról került másfél év múlva, 1882. augusztus 10-én Szőregre.

 

Szőregi principálisa

Plébánosa, Radics Pál (1813–1895), ekkor már másodszor szolgált a szőregi parókián. A teológiát 1836-tól Temesvárt tanulta. 1841-ben szentelték pappá. 1843-tól a temesvári hittudományi főiskolán magyar irodalmat és nyelvet tanított. A szabadságharc kitörésekor elhagyta a szemináriumot, és mint annyi pap, „a hazát szolgálta”. Erről részletesebben nem tudunk. Csak azt, hogy a szabadságharc leverése után Radics egy ideig a Bácskában bujdosott. 1949 őszén bízták meg a szőregI plébánia vezetésével. 1895 nyarán az idős pap leesett a kocsijáról, és belehalt sérüléseibe. Sírja a szőregi temetőben, az első világháború hősi halottjainak emlékműve közelében található.

 

A segédlelkész

Még találtam a faluban öregeket, akik ismerték Kálmány Lajost. Bálint Mátyás (1875–1951) és Lakatos Ferenc (1875–1957) osztálytársak voltak az elemi iskolában, amikor hitoktatójuk volt. Szarvas Béla plébános pedig az anyakönyvekből összeállította számomra Kálmány segédlelkészi tevékenységének érdekes statisztikáját.

Már az állomáshelyének elfoglalása utáni napon, augusztus 11-én temetett; 15-én keresztelt, szeptember 11-én esketett először. Az akkor a szőregi plébániához tartozó Deszk, Újszentiván, Ószentiván, Gyála és a Gyálán is túl eső Szerbkeresztur (szintén Szerbiában Krstur) híveit látta el.

1882-ben 60, ’83-ban 224, ’84-ben 212 és ’85-ben 139 gyermeket keresztelt meg; szőregi káplánkodása alatt tehát összesen 635 keresztelési szertartást végzett. 1883-ban 322, ’84-ben pedig 292 megkeresztelt közül: ő keresztelte tehát a többséget. Ez egyúttal Radics Pál nagyvonalúságát is jelzi: átengedte káplánjának a stólapénzzel járó szolgálatok zömét.

1882-ben 27, ’83-ban 57, ’84-ben 33, ’85-ben 20 párt esketett össze. 1883-ban 71-ből, ’82-ben 82-ből, ’84-ben 47-ből. Tehát 137 házasuló pár kezét kötötte össze stólájával. 1882-ben 75, ’83-ban 154, ’84-ben 128, ’85-ben 109 halottat búcsúztatott el. Azaz 463 szőregit ő temetett el. A temetést e nagy kiterjedésű egyházközségben nem mindig pap végezte: Deszken, a két Szentivánon, Gyálán és Keresztúron olykor valamelyik tanító.

 

Szőregi emléktáblája

Kálmány Lajosnak Móra Ferenctől már 1928-ban sürgetett szobrát, születésének 150. évfordulója alkalmából, de kissé elkésve, szülővárosában, Szegeden, 2002. július 20-án Barna Gábor néprajzprofesszor avatta föl. Kligl Sándor alkotása csak mellszobor ugyan, de a legméltóbb helyen áll, a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban.

Szőregen Szarvas Béla plébános, püspöki tanácsos, c. kanonok szorgalmazása nyomán már két évtizeddel előbb fölavattuk domborművű emléktábláját a plébánia (Szerb u. 16.) falán, az egykori kápláni szoba ablaka mellett. Tápai Antal (1902–1986) szegedi szobrászművész készítette. Kemény Lajos (1932–1985), a hittudományi főiskola rektora leplezte le 1982. június 12-én.

Mivel a szép emléktáblát a kerítés eltakarja, külön föl kell rá hívni a figyelmet. Pedig a fölnövekvő nemzedéknek tudnia kell, hogy ki volt Kálmány Lajos, és mit alkotott az ablak mögött.

 

A népköltési gyűjtő

Hátrányára gyógyulásának, de szerencséjére a magyar népköltészeti kutatásnak, Kálmány a Víz (1879) előtt, ha betegen is, hazakerült szülővárosába. „Csak negyed évig gyűjthettem szülővárosom népköltését” – írta a Szeged népe című gyűjteménye első kötetének, alcíme szerint Ős Szeged népköltésének bevezetőjében. 1878 végén, 1879 elején adódott számára ez a néhány hónap.

A Szeged népe első kötete 1881 nyarán Réthy Lipót aradi nyomdájában készült. Ezt is saját költségén adta ki, de a város 100 forintos támogatásával. (Ez mai forintban talán ha százezer volna.) Kálmány a szűkmarkú támogatást hálálkodva köszönte meg a városnak.

1881 januárjában már kiadásra készen állt a Szeged népe 2. kötete, a Temesköz népköltése. Már akkor ismertette a főként Szajánban 1879-ben és 1880-ban és Törökbecsén 1880-ban és 1881-ben gyűjtött anyagát. A 2. kötet megjelenésekor már Szőregen volt. Elküldte Arany Lászlónak is, hiszen tudta róla, hogy ifjan nem csak gyűjteményt adott ki Eredeti népmesék (1862) címmel, de később is értekezett folklorisztikai témákról. Arany László – édesapjának, Arany Jánosnak kevéssel előbb, 1882. október 22-én bekövetkezett halála miatt gyászkeretes levélpapíron nyugtázta Kálmány gyűjteményét.

Szőregre kerülve a helyi néphagyomány szegedi gyökereit immár a valóságban is megtapasztalta, és meglepődve érzékelhette e szájhagyománynak a pécskaihoz hasonló gazdagságát. Ez föllelkesíthette, mert a megjelent kötet folytatásának lehetőségét villantotta meg előtte. Ismét belevetette tehát magát a gyűjtésbe.

A szőregi három esztendő különlegesen jelentős Kálmány pályáján. Egyrészt ekkor gyűjtötte a Szeged népe már Szegeden, Bába Sándor könyvsajtóján nyomtatott, Szeged vidéke népköltése alcímű, csak l891-ben megjelent 3. kötetének túlnyomó többségét, másrészt itt vált gyűjtőből elméleti folkloristává.

Már 1884. június 11-én jelentette a város tanácsának, hogy elkészült a Szeged népe 3. kötetével, és a nyomtatás költségeire 300 forintot kért. „Oly mű lesz ez akkor, melyre irodalmunk s Szeged városa egyaránt büszkék lehetnek.”

Főként e 3. kötet terjedelmes bevezetője alapján minősítettem Kálmányt az első magyar falukutatónak. „Pusztulni, veszni kell a magyar Kánaánról maholnap nemcsak a telepítvényes, de az örökfölddel bíró magyar gazdának is, ha a viszonyok meg nem változnak: mert a nép rovására annyi felmerülő visszássággal, mint éppen – Torontálban, hol Temesköz magyarságának legtöbbje lakik, aligha találkozunk hazánk más vármegyéjében […] Aki alaposan meg akarja ismerni: jöjjön Egyházas-Kérre, Monostorra, Csókára, hallgassa meg a népet, nézzen utána, s ha meggyőződött a panaszok valóságáról, nem fogja hinni, hogy Európában van. Torontálban mindent szabad! – tartja a közszólás; a közszólások pedig jellemzők szoktak lenni. Torontál legnagyobb részét földesurak bírják, övék a hatalom, és a helyzetet ritka kivétellel ki is zsákmányolják.”

Csak ennek a kötetnek érdeme az a 13 népi imádság, amelynek közzétételével Kálmány az archaikus imádság műfajának föltalálója is.

1880-ban Szőreg 2898 lakosa közül 1603 volt magyar, 1118 szerb. Kálmány figyelme a szerbekre is kiterjedt. Az aprószentek napi (dec. 28-i) szokással, a lányok, asszonyok megvesszőzésével, az ódericsolással kapcsolatban szláv eredetre utalt, noha a szakirodalomból mordvin párhuzamra is hivatkozhatott. Más szokások kapcsán is bizonyságot tett a szláv néprajzi, folklorisztikai irodalom ismeretéről. E kötetnek a szerelmes dalokról szóló jegyzetei közt, külön kis értekezésekben tárgyalta a népköltészet néhány jellegzetes jelképét, a gerlének, a nyárfának, tölgyfának, rozmaringnak a dalokban betöltött szerepét. Már az előző kötetekben elemezgette az alma szerepét a népköltésben, az átok sajátosságait a szerelemben és a daru különleges szerepét a folklórban.

 

Az elméleti folklorista

A szőregi három esztendő azért is különlegesen jelentős Kálmány pályáján, mert itt vált gyűjtőből elméleti folkloristává; itt születtek, s jórészt szőregi ösztönzésekből, tanulmányai. Elméleti önképzésének első jelei a gyűjteményeiben szaporodó és egyre tágabb kitekintést mutató jegyzetei.

Az első és legtöbbet idézett, emlegetett munkája, a Boldogasszony ősvallásunk istenasszonya, zömmel szőregi gyűjtésén alapult. Itt gyűjtött szájhagyomány földolgozásával írta A hold nyelvhagyományainkban című tanulmányát. Ezt szintén fölolvasták az Akadémián. Világunk alakulásai nyelvhagyományainkban című értekezésének egy részét szintén ott; a vízözönmondákról szóló részét pedig a Magyar Néprajzi Társaságban. A szegedi Dugonics Társaságban A csillagok nyelvhagyományainkban, a Magyar Néprajzi Társaságban a Gyermekijesztők és rablók nyelvhagyományainkban című dolgozatát. Tudományos sikereire tehát nem panaszkodhatott. E dolgozatokban továbbra is zömmel szőregi gyűjtéseire támaszkodott.

Ámde másodszor is betegszabadságra kényszerült. Szőregi káplánságának 1885. október 16-án ez vetett véget. December elsején későbbi lelkészségének színhelyére, Csanádpalotára küldte a püspöke. Egy év múlva harmadszor is a betegség szakította meg munkáját. Amikor megint fölgyógyult, 1887 elején pár hónapig Mezőkovácsházán szolgált, majd május elsején került leghosszabb segédlelkészi működésének színhelyére, Csókára.

Péter László, Szőregi Regélő, 2011. január-február

Borítókép: Fotó: wikipedia.org