A monostor első említése: 1192 (Monastreii Sancti Philippi). Nem dönthető el bizonyosan, hogy a baziliták vagy bencések alapították. A monostornak Bács és Zsala megyében voltak birtokai, 1233-ban a beregi egyezmény szerint 1000 kősó részesedés illette. Apátját (Leontinus) 1247-ben királyi megbízással Tápéra küldik. Ebből sejthető, hogy a tatárjárás alatt nem, csak az 1280-82 körüli kun lázadás alatt pusztult el.
A monostordombon két ízbe végzett ásatás egyenlőre nem tisztázta a monostor építés-történetét. Reinzer János és Tömörkény István 1904-ben egy kisméretű, a 13. század elejére keltezhető templom falrészeit tárta fel, melynek északi csonkja ma is áll (plébániatemplom). A domb keleti végén vastag falrészek kerültek elő, kétféle falrakási rendszerrel, fölül valószínűen a 13. század végére vagy a 14. századra utaló 30x19x5, illetve 33x19x5 cm-es téglaméretekkel. A fal alsó része korábbi, a fölső építéskor végzett javítások nyomaival. Reizer itt találta a fehér márvány oszlopfőt és ablakkeret-részletet másodlagosan befalazva. Ennek a ravennai (San Apolinare Nouva) analógiájára támaszkodva Reizner János és Dávid Katalin az első építési periódus korát egészen korainak, Ajtony korinak határozta meg., amit a történeti adatok birtokában erős fenntartással kell kezelni. A Gellért legenda ugyanis egyértelműen elmondja, hogy az Ajtony ellen vívott csatában elesett keresztények holttestét a marosvári görög monostorban temették el, mivel ebben a provinciában ekkor még más monostor nem volt. (Corpora vero Christianorum qui ceciderant in preli, tollentes duxerunt in Maroswar, et sepelierunt in cimiterio Sancti Iohannis Baptiste in monasterio Grecorum, quia in aedem provincia aliud monasterium illis temporibus non erat.) A szőregi monostor alapítása tehát csak ezt követően, azaz 1027-1030 után történhetett.
A monostor kiterjedésé a Reiznerék által föltárt falrészletek és Trogmayer Ottó 1977-ben végzett ásatása alapján is csak részben tudjuk körvonalazni. A ma is álló plébániatemplom romjai közelében, attól keletre kerültek elő a kolostor alapfalai. Ez egy több mint húsz méter hosszú épület (reflektórium?) egy méter szélességű döngölt agyag-alapozása, amely a déli oldalon egy opus spicatum technikával készült korábbi, föltehetően az egész kolostort körülvevő erődfallal záródik. Az épület padozata ugyancsak döngölt agyag. Nagyon valószínű, hogy ennek a periódusnak emléke a fehérmárvány akantuszleveles oszlopfő és ablakkeret-töredék, melyek alapján a templomot impozáns, háromajtós, románkori építménynek tartják. A monostor Trogmayer Ottó szerint mintegy 33 méter hosszú, sáncárokkal és fallal erődített épületegyüttest jelentett.
A ma is álló romok a monostor pusztulása utáni plébániatemplom maradványai. Első említése: 1333. Ekkor a falu papja 1 garas pápai tizedet fizetett. A maradvány (5 m magas, 5,80 m hosszú és 0,90 m széles északi, hosszanti fal), az északnyugati sarkon támpillérrel. Döngölt agyag-alapozású téglatemplom, rendszertelen falrakással, az északi oldalon négyzet alaprajzú sekrestyével. A hajóban a Reizner-féle ásatás alkalmával tégla-lépcsőfok, féloszlopok idomtéglái és freskótöredékek kerültek elő. Két szakaszban épült. A korábbi, tört kőalapozású templom kisméretű, csaknem négyszög alaprajzú hajóval és határozott patkós szentélyzáródással. Korhatározó leletek nem kerültek elő, de alaprajza egészen korai, föltétlen a 11. századra és nagy valószínűséggel bizánci stílusra utal. (Az időrendet illetően vö. Tarnaszentmária, Zirc, Gellértegyháza, Pusztaszer I. periódus.) A monostor pusztulását követően, a 13. század végén ezt a templomot építik újjá és bővítik gótikus támpillérekkel. A templom északi falához pedig ekkor csatolták a négyzet alakú részletet (sekrestye?).
A kisméretű, patkóíves szentélyű korai templom és a monostorépület előkerült részlete közötti alaprajzi és időrendi kapcsolat egyenlőre tisztázatlan, ezeknek eldöntéséhez a monostordomb teljes feltárása szükséges.
Titulusa: Szent Fülöp. Ünnepnapja: május 1.
Forrás: Szentpétery János E. II. 1938. 491-492., Görffy György 1963. 873., Csánky Dezső 1890. I. 704.
Irodalom: Ambrus József 1875. 16., Borovszky Samu 1897. II. 543. Tömörkény István 1904. 326-332., Juhász Kálmán 1926. 118., 1927. 21., Genthon István 1961., Bálint Sándor 1976. 225-226., Kristó Gyula 1965. 10-18., Dávid Katalin 1974. 28-30., 284., és 4. kép, Bálint Sándor 1977/b. I. 329-333., Karácsonyi Péter 1977. 67-88., Trogmayer Ottó 1977. 64., Horváth Ferenc 1978. 174.
Kapcsolódó anyagok
