Tisztelt Szőregiek!

Június hónap az esőről, és a rózsaünnepi előkészületekről szólt. Annak ellenére, hogy az utóbbi években úgy érezhettük, mintha megváltozott volna hazánk klímája, az idén úgy látszott, a medárdi esőről szóló népi tapasztalat továbbra is érvényes. A kora tavaszi nyári forróság után hűvösebb, de szinte minden napon esős volt az idő.

Ez alaposan igénybe vette a csapadékvíz elvezető rendszert, megmutatkoztak annak gyengeségei, hibái. Ezért meglátogattam a Szegedi Vízmű műszaki igazgatóját Bodor Dezső urat, és munkatársait. Megvizsgálták az egyes panaszokat, és abban állapodtunk meg, hogy azokon a helyeken, ahol a hosszú átereszek tisztítása jelentősen javíthat a helyzeten, soron kívül elvégzik a takarítást.

Nehezebb a helyzet ott, ahol új árkokat kellene építeni, vagy az árkok minőségén kellene változtatni, mivel például az árkok kibélelése, átépítése nem a Vízmű feladatköre. Ezeket többnyire csak a városi fejlesztési terveinek részeként lehet megvalósítani. A közelmúltban arról tájékoztattak, hogy a Tigris utca – Barázda utca – Tulipán utca csapadékvíz elvezetési projekt munkálatai rövidesen elindulnak, mert a közbeszerzés sikeresen lezajlott, érvényes lett, már csak a központi szervek jóváhagyására várunk, hogy a győztes kihirdethető legyen, és megkezdhesse a munkálatokat.

Azokon a helyeken, ahol kisebb munkákat kell elvégezni, igyekszünk saját forrásból megoldani a problémákat. Ehhez szakmai segítséget nyújtanak a Vízmű szakemberei, hogy a tervek megszülessenek, és a kivitelezés is szakszerű legyen.

Az elmúlt hónapban írtam a játszótereinkről. A választókerületben három játszóteret érintik a jóváhagyott tervek. A legnagyobb értékű fejlesztés a Mályva téren lesz, ahol egy nagy kombinált mászóvárat kívánunk felállítani. A Gulácsi- parkban a homokozó kialakítása, és egy kis háromszög mászóka telepítése várható. Jó hír, hogy most folyik a Monti parkban (a Bányában) lévő játszótér átfogó felújításához szükséges munkák felmérése.

Amint azt a szórólapomon olvashatták, július 2-ától a Gordiusz Intézmény szervezésében a Fogadó a Vaklóhoz-ban, naponta 12.00 és 14.00 óra között, minden nagykorú magyar állampolgár egy tál meleg ételhez juthat ingyen. Kérem, értesítsék a rászoruló ismerőseiket is, hogy vegyék igénybe ezt a lehetőséget!

A szokatlan időjárás a XX. Szőregi Rózsaünnep szervezésében is okozott gondokat. Az idén nem attól kellett tartani, hogy nem nyílnak ki a szabadföldi rózsák, mert a korai meleg másfél-két héttel hozta korábbra a virágzást, ugyanakkor a folyamatos esőzés miatt végül csak egy nagyobb rózsaföld volt megközelíthető. Köszönet idősb és ifjabb Bata Andrásnak, hogy állták a tömött buszokkal és autókkal érkező látogatók rohamát. A művelődési ház nagytermét az idén is a Hegedűs Adika vezette Szőregi Rózsahölgyek Rendje Egyesülete díszítette fel. A tükörteremben Dr. Magyarossy József és Bárkányi Tibor kiállítása gyönyörködtette az olykor hosszú sorban álló látogatókat. A könyvtárban annak új vezetője, Hegedűs Szabina, „A rózsa reneszánsza” címmel készített összeállítást. Az emeleten a Nap-Fény Fotókör képeit, és a Szőregi Örömmel Öltögetők munkáit láthatták! Újra vendégeink voltak a Bohócdoktorok a Karitáció Alapítványtól, akik az udvaron tartottak játszóházat. Az általános iskolában a vágórózsa kiállítást Szabó Sándor országgyűlési képviselőnk nyitotta meg. A Kordes Rosen és a Meilland fajtáit láthatták. Köszönet Fráter Györgynek és a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ-nek és elnökének Meszlényi Ferencnek.

A Pálya téren felállított színpadnál a pénteki hideg, esős időjárás erősen próbára tette az egyébként igen színvonalas műsor nézőit. Köszönet pl. a Szerb utcai óvoda lelkes kis csapatának! Szombaton a városnéző kisvonat hordta szorgalmasan a látogatókat a két helyszín között. Napközben számos fellépő szórakoztatta vendégeinket. Akik nem ijedtek meg egy kis sétától, meglátogathatták a vasútállomásnál lévő Vasúttörténeti Emlékhelyet, a helyreállított vasúti őrházat, ahol hajtányozhattak, beöltözhettek vasutasnak. Köszönet Nagy Józsefnek és csapatának a Vasúttörténeti Alapítványtól. Innen már csak pár lépés volt a Sipos Erdei Iskola, ahol vadételeket kóstolhattak, zenei és néptáncműsorokat nézhettek meg, de a leglátványosabb az a bemutató volt, amikor a Csm-i Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Tűtoltóságának a tűzoltói eloltottak egy égő autót. Köszönjük mindezt Sipos Istvánnak és gazdasszonyainak!

A legtöbb érdeklődőt a felvonulás vonzotta. A legtöbb járművet az idén is a Kocsis Flora Kft.-nél, a Deim Judit vezette csapat díszítette fel. Voltak a menetben olyan kocsik is, amelyet tulajdonosaik díszítettek fel. Kókai István és Horesnyi György emlékeim szerint, szinte minden Rózsaünnepen felvonultak. A díszítők ízléses, fantáziadús munkát végeztek! Köszönet jár azoknak a rózsatermelőknek, akik mindehhez a rózsákat biztosították!

Ne feledkezzünk meg a menetben a legnehezebb feladatot vállaló Fricsay Fúvószenekarról, és a Classicon Mazsorett Csoportról sem! Köszönjük!

A Budai Zoltán r. törzszászlós vezette, a menetet biztosító rendőrök munkája mellett, meg kell köszönnünk Dr. Zélity László r. ezredes úr, és Virágné Nagy Angelika r. őrnagy asszony segítségét is! A felvonulás után Dr. Botka László polgármester úr köszöntőjével indult az esti program a Pálya téren. A Rózsaünnep elindítóinak adott át elismerő oklevelet Szeged MJ Város nevében. Köszönet Makó Máriának, Godzsák Zoltánné Ilikének, Tóth Csabának, Tóth Ferencnek, Fráter Györgynek és Dr. Péter Lászlónak! Az idén Bata András kapta Az Év Dísznövénykertésze Díjat!

A Legszebb Előkertért Tácsi Csaba, a Legszebb Rózsás Előkertért Ábrahám Györgyné, és a Legszebb Belső Kertért Masa Tibor kapták az idei díjakat.

Az elismerések átadása után négy órán át folyamatosan léptek fel Lagzi Lajcsi és barátai, a Pálya teret zsúfolásig megtöltő közönség legnagyobb örömére!

Vasárnap az Adrenalin SE csapata által megszervezett IV. Futórózsa Fesztivál és Félmaraton volt a fő program. Meg kell hajtani a fejünket mind a szervezők, mind a résztvevők előtt!

A Pálya téren a rendezvény feltételeit a Szegedi Városkép és Piac Kft. biztosította, köszönjük vezetőjének, Németh István úrnak, és munkatársainak!

Végül, de nem utolsó sorban külön meg kell köszönnöm Avramov Andrásnak azt, hogy magára vállalta ennek a nagy rendezvénynek az összefogását, szervezését. Tartotta a kapcsolatot a résztvevőkkel, ötleteivel, szívós munkájával jobbá, a jubileumhoz méltóvá tette a Rózsaünnepet. Az is kiderült számomra, hogy széleskörű ismeretekkel, és ismeretséggel rendelkezik a rendezvények világában. Segítsége felbecsülhetetlen volt számomra!

Üdvözlettel:

Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő
tel.: +36 20 295 66 21 • E-mail: berkesi.otto@szeged.eu