A szőregi diákok szüleinek kérése teljesült: egy veszélyes útszakaszon építettek a városrésznek 2,2 millióból új gyalogátkelőhelyet.

Átadták Szőregen a művelődési ház előtt, a Magyar utca és a Tigris utca kereszteződésében létesített gyalogátkelőhelyet. Nagy Sándor, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság alelnöke elmondta, a közgyűlés a költségvetésben 27,5 millió forintot hagyott jóvá közlekedésbiztonsági fejlesztésekre, a 2,2 milliós szőregi beruházás is ebből valósult meg.

Fotó: Gémes Sándor / a szegedma.hu engedélyével

Fotó: Gémes Sándor / a szegedma.hu engedélyével

A fejlesztések már tavaly elindultak többnyire lakossági igények alapján. A szőregi is úgy valósult meg: a szülők szóltak, jelezték, hogy gyakorlatilag az iskola létesítése óta nem hogy gyalogátkelőhely nem volt a művelődési ház előtt, de még normális járda sem az átkelésre. Néhány évvel ezelőtt elkészült a túloldalon a buszmegállónál egy hasonló gyalogátkelőhely, ideje lenne itt is megoldani ezt a problémát, jelezték a szülők.

Tavaly bekerült a tervezési feladatok közé a beruházás, az idei év során pedig a polgármesteri hivatal hasonló lakossági igények alapján összeállította a közlekedésbiztonsági keretet, amit aztán a Városüzemeltetési és fejlesztési bizottság el is fogadott. Ezen a gyalogátkelőhelyen kívül a város több pontján zajlik hasonló beruházás, illetve a műszaki szakemberek folyamatosan vesznek át hasonló beruházásokat.

Másik ilyen gyalogátkelőhely-biztosítás a Váltó és a Zentai utca sarkán készült, a Moszkvai körúton terelőszigetet építettek, a Móra és a Gyertyámos utca között pedig hasonló megoldás született. Béketelepen, a Régi Posta út és a Tapolcsányi utca találkozásánál szintén gyalogátkelőhelyet létesítenek. Ebből a keretből hosszabbították meg a Vedres utcában a trolisávot, ezáltal a kerékpárforgalom is biztonságosabbá vált. Hasonló kerékpáros átvezetés kijelölése történik a Rókusi körút és a Kossuth Lajos sugárút kereszteződésében.

Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő az egykori áldatlan állapotokat ecsetelte, amikor a gyerekek csak a kocsiút közepén tudtak eljutni az iskoláig. Köszönetét fejezte ki Nagy Sándornak, hogy támogatta a szülők kezdeményezését. Nagyon korszerű zebra épült, mondta, felfestették az úttestet, ezenkívül a lámpacsere is megtörtént, mert a gyalogátkelőhelyen mindig nagyobb teljesítményű izzóval kell megvilágítani az árjárót. „A kivitelezés szépen sikerült, minden szülő meg fogja nekünk köszönni, hogy a beruházás elkészült, és ezáltal biztonságossá vált a gyerekek átkelése ezen az igen forgalmas útszakaszon” – hangsúlyozta a képviselő.

Tuti, szegedma.hu