Az ország kenyeréhez második évben gyűjtöttek búzát Szőregen. A környező települések gazdái egy-egy zsáknyi gabonával járultak hozzá az összetartozást jelképező, Szent István napjára Pécsváradon készülő kenyérhez.

A Magyarok Kenyere mozgalmat 2011-ben indították, ezzel a Böjte Csaba szerzetes vezette alapítvány éves lisztfelhasználásához gyűjtik a gabonát. Pécs felhívásához már tavaly is csatlakozott Szőreg, felvállalták, hogy a környékbeli településekről gyűjtenek egy-egy zsák búzát. „Már tavaly is annyi búza gyűlt össze, hogy az árva gyerekek az összegyűjtött mennyiségből egész évben kenyeret tudtak enni. Nagy szükség van erre az összefogásra, s tavaly is örömmel csatlakoztunk a mozgalomhoz” – fogalmazott Rózsavölgyi József szőregi önkormányzati képviselő. A Fidesz-KDNP-s politikus megköszönte a gazdák támogatását, aki a felhívásra önként jelentkeztek. A búza átvételekor elhangzott, minden környékbeli település, így Deszk, Klárafalva, Kübekháza, Újszentiván, Tiszasziget, Ferencszállás és Szőreg is csatlakozott a pécsi felhíváshoz.

Bodó Imre, a Szegedi Járási Hivatal vezetője a gazdálkodóknak mondott köszönetet, akik nap mint nap tesznek azért, hogy a magyar vidék éljen. „A vidéki parasztság képes arra, hogy megtermelje mindazt az élelmiszert, ami a magyar társadalom fenntartásához szükséges” – jegyezte meg. Bodó szerint el kell jutni odáig, hogy ne éhezzenek emberek, ne legyenek árvák, de addig is össze kell fogni és támogatni kell azokat, akik rászorulnak. „Sok olyan emberre van szükség, mint amilyen Böjte Csaba, aki felkarolja az elesetteket, a szegényeket, és segíti mindennapjaikat” – fogalmazott.

Ferencszállásról Jani János polgármester hozott egy zsák búzát. Már tavaly is csatlakoztak a felhíváshoz, s elmondta, a község minden olyan kezdeményezést támogat lehetősége szerint, ami nemes célt szolgál. „Örömmel jöttünk idén is, és ha kellett volna, több zsák búzát is hozunk, ez természetes” – tette hozzá.

A polgármesteri hivatal szőregi kirendeltségénél összegyűjtött búzának az átvevőhelyre történő elszállítását a Szegedi Vásár és Piac Kft. vállalta. Erdei Péter ügyvezető elmondta, természetesnek tartották, hogy segítik a kezdeményezést, s örömmel viszik el az adományt Hódmezővásárhelyre. A kijelölt átvevőhely Kispál Ferencnek, az Agrárkamara megyei vezetőjének a tanyáján van.

A Pécsről indult jótékonysági akció keretében két évvel ezelőtt 10 tonna búza érkezett Baranyába a magyarországi és határon túli magyarlakta településekről. Idén ötven tonna búzát várnak, melyből augusztus 20-án Pécsváradon sütik ki a magyarok kenyerét, valamint az összetartozást jelképező több ezer cipót. A tervezett mennyiség felét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ajánlotta fel az idei magyarok kenyere jótékonysági akcióhoz. Minden megyében 2-3 átvevőpontot jelöltek ki, ahol a máshonnan beérkező adományokat is fogadják.

Varga Anna, szegedma.hu