Fél év alatt 170 millió forintból készült el az új művelődési ház Szőregen, melyet szombaton délben adtak át a városrész lakóinak.

Az elmúlt ötven év legnagyobb közművelődési beruházását adták át szombaton Szőregen az egykori Tömörkény István Művelődési Ház és Könyvtár újjáépítésével.

A 100 esztendős, egykori Tóth vendéglőből kialakított művelődési ház 40 évig szolgálta a szőregieket, de a kis vályogépület nemcsak korszerűtle, hanem – balesetveszélyes is volt. A szegedi képviselők 2003 – ban úgy döntöttek, hogy a peremkerületek düledező intézményeit újjáépíti, így került sor arra, hogy 170 millió forintból közel 600 négyzetméteres modern művelődési ház építése kezdődött meg 6 hónappal ezelőtt Szőregen.

A 3 D Kreátor Bt. Sebestyén Tibor vezető tervező által megálmodott épületet közbeszerzési eljárást követően a Pallér 2001 Kft. építette fel kiváló minőségben, határidő előtt.

Az elkészült épület jól illeszkedik a közeli dombon lévő műemlék jellegű katolikus templomhoz, s méltó helyet biztosít a szőregi rendezvényeknek, így az országos hírű Rózsaünnepnek is. Az új művelődési ház egyik szárnya könyvtár és táncterem, a hozzá szükséges kiszolgálóhelyiségekkel, a másik épületrészben pedig 250 fő befogadására alkalmas szekcionálható előadóterem, fogadó- és kiállító helyiség épült meg. Az emeleten: galéria, irodák és csoportszobák valamint kiállítótér és raktár található.

Az építkezés során 40 férőhelyes parkolót alakítottak ki, mely képes kiszolgálni a nagyrendezvények idején felmerülő igényeket is.

Az ünnepélyes avatásra szombaton délelőtt került sor, melyen a szőregi óvodások adtak műsort és részt vett dr. Botka László polgármester, dr. T. Molnár Gizella JGYTF Közművelődési Tanszék vezetője, Újhelyi István országgyűlési képviselő és dr. Simoncsics János a Bartók Béla Művelődési Központ igazgatója is.

Délmagyarország Online , 2005. november 19.