Egy tizenöt éves fiú mászott föl a szőregi templom kertjében álló kereszt talapzatára. A márványkereszt a terhelés miatt dőlt le.

Kifordult és eltört a karja annak a mindössze tizenöt éves fiúnak, aki a márványdarabokkal együtt lezuhant a szőregi katolikus templom kertjében álló keresztről – tájékoztatta lapunkat Tuczakov Szilvána rendőr százados, a Csongrád Megyei Rendőr- főkapitányság sajtóreferense.

Lapunkban is beszámoltunk arról, hogy halottak napja éjszakáján ledőlt a szőregi római katolikus templom kertjének 1810-ben állított keresztje. A feszület oszlopa hosszában meghasadt, úgy szakadt le róla a feszület vízszintes tagozata, rajta a megfeszített Jézus fémből öntött szobrával, amelynek mindkét karja levált.

Fölmerült a gyanú, hogy a vörös márványból faragott keresztet a templomdombot borító ligetben gyakorta randalírozó fiatalok rongálhatták meg. Az újszegedi rendőrőrs nyomozást indított, s gyorsan kiderítették, hogy négy fiatal (közülük kettő még fiatalkorú) érintett az ügyben.

Az ifjak úgy gondolták, hogy halottak napja éjszakáján, angolszász mintára, Halloween-mulatságot rendeznek a templomkertben. Töklámpást gyújtottak, s jó hangulatban múlatták az időt.

Amikor egyikük kedvet kapott a keresztmászáshoz, a fiatalember súlyát nem bírta el a közel kétszáz éves márványkereszt: a feszület kettétört, magával rántva a fiút is, aki azonnal megfizetett az ostoba tréfáért: csúnyán megsérült. Már haza sem tudott menni, mentők vitték el a helyszínről. A fiú súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Azt még nem tudni, hogy a fiú vajon szándékosan rongálta-e meg a keresztet, vagy „csupán” gondatlansága miatt történt a baj. Utóbbi esetben ugyanis tette nem számít bűncselekménynek.

A kárfölmérés még tart, a XIX. század eleji kereszt maradványait, restaurálhatóságát szobrász-restaurátor vizsgálja.

Nyilas Péter
Délmagyarország, 2002. november 12.