Egyik keze lebénult és mindkét lábát amputálták a családfőnek, akit ezért évek óta párja ápol. Kecze Ferencék két gyermeket nevelnek munka nélkül egy szobában. Azt mondják, ha ők nélkülöznek is, a fiúknak igyekeznek mindent megadni. Egy dolgot azonban nem tudnak: jobb lakáskörülményeket biztosítani nekik. Nekik is gyűjtjük a jóakaratforintokat.
– Néha kicsit rossz, hogy nincs elég személyes terünk. De egyébként jól elvagyunk – vázolta családja helyzetét a 14 éves Kecze Ádám. Tízéves öccsével, Péterrel, valamint édesanyjával és édesapjával él egyszobás házukban egy szőregi tanyán. Az egykori téglagyár területén áll a romos sorház, amelyből az egyik az övék. Balhés szomszédok és rogyadozó tető – ez jelenti az otthonukat.
– A szüleim után örököltük – mesélte Kecze Ferenc. – Nagyon sokszor megpróbáltunk már elmenekülni innen, de itt ragadtunk. Bérlakásra nem vagyunk jogosultak, hiszen van a tulajdonunkban ingatlan, értéke viszont nincs, így eladni sincs esélyünk.
A férfi nemrég került ismét haza: kórházban volt, amputálták a lábát. A másikat négy éve vágták le – érszűkületes volt. A korábban hivatásos sofőrként dolgozó férfi betegsége miatt veszítette el állását. Egy agyvérzés miatt egyik keze is lebénult, így mostanra egyetlen végtaggal kénytelen boldogulni. Párja, Szécsényi Mariann ápolja őt: a törékeny nő emelgeti a kerekesszékből az ágyba és vissza.
Szerencsére azonban nincs magára hagyva a feladattal: fiai is mindenben segítenek. Ha kell, ők is megfürdetik édesapjukat, de a mosogatást, bevásárlást is rájuk lehet bízni. – Nagyon szorgosak, ráadásul imádják az apjukat. Egymással versenyezve viszik ide-oda – mesélte nevetve az asszony. De nemcsak ezért büszke rájuk, hanem tanulmányi eredményeikért is. Mindketten 4-es, 5-ös tanulók, Ádám a Radnóti-gimnáziumba készül.
A család Ferenc betegsége óta kereső nélkül maradt. A rokkantnyugdíjból, fogyatékossági támogatásból, ápolási díjból és családi pótlékból élnek – ez nincs több havi 150 ezer forintnál. – Megemelt ápolásit ítéltek meg nekem, ez azonban azt eredményezte, hogy elveszítettük a gyerekek ingyenes étkezését. Azt mondták, azért az ételért pénzt ne adjunk, így azóta itthonról visznek ennivalót – mesélte az édesanya. Arra a kérdésre, mennyire nehéz megoldania a mindennapos főzést, azt válaszolta: ez sosem volt kérdés.
– Ha nekünk nem is jut, a gyerekeknek mindent megadunk.
Arra a kérdésre, mire vágynának karácsonykor, a két fiú értetlenül nézett. Péter nem is tudott erre válaszolni, mert mint mondta, még nem gondolkozott ilyesmin. Ádám egy jobb rajzkészletet szeretne a mostaninál: hobbija a rajzolás. Ebben egyébként mindkét fiú tehetséges. A szülők pedig egy dolgot szeretnének: jobb lakáskörülményeket gyermekeiknek.
Timár Kriszta, delmagyar.hu
Borítókép: Fotó: Frank Yvett, delmagyar.hu
