Idén is megsütik a Magyarok kenyerét augusztus 20-án. Ez valójában az összetartás jelképes aktusa, ami nemes célt szolgál. A magyarországi és határon túli településekről összegyűjtött búzából rászoruló gyermekek étkeztetését támogatják az adományozók. Rózsavölgyi József képviselő kezdeményezésére az idén Szőreg és a környező települések is bekapcsolódtak a jótékonysági akcióba.

Fontos Magyarország számára az összefogás a gazdák, a polgárok részéről, hangsúlyozta Rózsavölgyi. A kezdeményezés évekkel ezelőtt született, amikor az összeadott búzából megsütötték az ország kenyerét. Szőreg és a környező települések most kapcsolódtak be az akcióba. Első szóra csatlakoztak a gazdák is, mindenki jó szívvel, segítőkészen fogadta a megkeresést.

A szőregi polgármesteri hivatal elé hozták Ferencszállás, Szőreg, Tiszasziget egy zsák búzáját, és egy kicsit később megérkezett Kübekházáról is a szállítmány. A búzából kenyér fog sülni, ecsetelte a gabona útját a képviselő, melynek nagy részét a dévai Böjte atya árvái között osztják szét. A szállítmányt holnap viszik el Pécsre, ahol megsütik a kenyeret és eljuttatják az adományokat a rászorulóknak. Augusztus 20-án, a Budapesten rendezett ünnepségen Erdő Péter bíboros fogja megszentelni, megáldani a nemzet kenyerét.

Ferencszállásról az alpolgármester, Czirok Gábor a saját terméséből az önkormányzat nevében hozott egy zsákra valót. Mint mondta, örömmel csatlakoztak a jótékonysági akcióhoz és jó egészséget kívánnak a gyerekeknek. Kerekes Ferenc, a Szőregi Gazdakör vezetője kiemelte, az egy zsáknál többet is adhattak volna, de azt mondták, ennyi is elég lesz. „Nagy szeretettel adtuk, főleg Böjte atya miatt éreztem úgy, hogy segíteni kell a rászorultakon” – hangsúlyozta Kerekes úr. Az ötlet, hogy ők is bekapcsolódnak az akcióba, még a télen fölmerült, hogy aztán Rózsavölgyi képviselő úr segítségével eljussanak a megvalósításáig.

Tuti, szegedma.hu

szoreg.hu képtár