Tőlünk hallotta először az intézmény vezetője és az újszegedi képviselő, hogy a Szőregi úti Árpád nevelőotthon kiürítését tervezi a szegedi önkormányzat. Solymos László alpolgármester szerint nem gazdaságos fenntartani.
Hamarosan bezárja kapuit a Szőregi út 80. szám alatt levő Árpád nevelőotthon – tudta meg szerkesztőségünk. A hátrányos helyzetű gyerekeknek hajlékot adó, százéves intézménynek nyitáskor még 100 lakója volt – ma 15 magatartászavaros fiú él ott.
Meglepte az újszegedi intézmény bezárásának híre Szűcs Pétert, a nevelőotthont működtető szegedi Waltner Károly Otthon igazgatóját, illetve a körzet önkormányzati képviselőjét is. A döntésről egyikük sem tudott.
– A 26 ezer négyzetméteres ingatlan főépületét már nem használják, mindössze a két melléképületben gondoznak kiskorúakat. Ám ezt 15-16 gyereknek fenntartani nem racionális. Ezért kerestünk olyan helyet, ahol a működés sokkal gazdaságosabb, a gyerekek nevelése szempontjából pedig szakmailag praktikusabb és biztonságosabb. A kiköltözés jövő tavasszal várható, a kiürülő ingatlan sorsáról döntés még nem született – közölte lapunkkal Solymos László alpolgármester.
A magatartászavaros fiatalokat Tápéra, a Budai Nagy Antal utca 51. szám alatti, korábban iskolaként működő, 1828 négyzetméteres épületbe költöztetné a fenntartó önkormányzat. Az intézményt a nevelőotthoni kritérium szerint kell majd átalakítani, a közbeszerzési pályázatot – a tervek szerint – még idén tavasszal kiírja az önkormányzat, a kivitelező nyáron kezdhetné el a munkát. Az önkormányzat a tizenháromszor kisebb alapterületű új otthon fenntartásán rengeteget spórolna.
Újra fölhívtuk Szűcs Pétert, immár a konkrét információ birtokában. Ekkor az igazgató hirtelen jól informált lett, már azt mondta: korábban csakugyan hallott arról, hogy Tápén egy új nevelőotthont szeretne kialakítani az önkormányzat.
– Az Árpád nevelőotthon valóban nincs kihasználva. Ezt szerencsének is mondhatjuk: nincs annyi, állami gondoskodásban lévő gyerek, mint korábban volt – magyarázta Szűcs Péter. – Tudomásom szerint a tápéi épületet bővítik majd, így kényelmesen elférünk benne.