Választás előtti évben minden fillér számít, amelyet az önkormányzati képviselők a körzetükre költhetnek. A pénzügyi bizottság elosztotta a pénzeket, de a szocialisták szerint törvénytelenül és aránytalanul.

Vitát váltott ki a közgyűlésben a képviselők választókerületi alapjának és a településrészek pénzkeretének felosztása. Ménesi Imre szocialista képviselő azt sérelmezte, hogy törvénytelen módon döntött a pénzekről a pénzügyi bizottság. A jobboldali többség úgy fogadta el a határozatot, hogy nem szerepelt a napirenden, és elszámolási probléma miatt a főjegyző nem írta alá. Ennek ellenére a közgyűlési többség megszavazta a pénzügyi bizottság határozatát.

A választókerületi alap évente összesen 100 millió forint, ebből kap mind a 20 választókerület képviselője. Hogy mennyit, azt elsősorban a körzet mérete alapján számolják ki. Ez a módszer 1998 és 2010 között bevált, mert a csatolt településrészeknek (Szőreg, Kiskundorozsma, Tápé) több támogatást akart adni a közgyűlés. Csakhogy három éve ezeknek a városrészeknek a képviselői kilobbiztak maguknak egy külön településrészi keretet 30 millióval. A csatolt települések mellé egy politikai döntéssel bevették Szentmihályt és Petőfitelepet is. A pénzügyi bizottság baloldali tagjai azt is hangoztatták, hogy ha van önálló településrészi keret, akkor a választókörzeti alapot osszák fel arányosabban – a lakosság számát is figyelembe véve. Ha marad a mostani rendszer, a csatolt településrészeknek duplán kedveznek az osztozkodáskor. És a választások előtti évben minden fillér számít.

Dombai Tünde, delmagyar.hu