Zorán, Pál és Béla sem bánta meg évekkel ezelőtti döntését, vagyis hogy a szegedi életmentők csapatához csatlakoztak és otthagyták előző munkahelyüket. A fiatalokat többek között arról faggattunk, hogy miért épp az Országos Mentőszolgálatot választották, mit nyújt az számukra.

Novkov Zorán pizzafutárként, Brhlik Pál tehergépkocsi-vezetőként, míg Teleki Béla Angliában vendéglátósként kezdte pályafutását, végül néhány év eltéréssel mindannyian az Országos Mentőszolgálat szegedi csapatához csatlakoztak. Zorán és Béla mentőápolóként, Pál pedig mentőtechnikusként dolgozik az emberi életek megmentéséért.

Zorán lapunknak azt mondta, szakápolói tanulmányai közben volt futár, de miután elvégezte a képzést, nem volt kérdés számára, hogy az Országos Mentőszolgálathoz jelentkezik. 2018 óta tagja a szegedi mentők családjának, ezzel pedig gyerekkori álma vált valóra. Úgy véli, ez a hivatás az, ahol a szakmában való fejlődés biztosított, mert minden nap lehet tanulni valamit, hiszen minden nap újabbnál újabb helyzetekkel szembesülnek.

Béla szerint pont ezért izgalmas és egyben hatalmas kihívás az ő munkájuk, hiszen sosem tudják, hogy mi vár rájuk az ajtó mögött, főleg akkor, amikor olyan bejelentés érkezik a mentésirányításra, hogy az idős órák vagy napok óta nem elérhető. Megjegyezte, szerencsére a legtöbb esetben nincs nagy baj, csak például a hangos tévé miatt nem hallotta az idős a telefoncsörgést vagy a csengőt, de persze volt már olyan is, hogy egyedül élő idős nőt találtak holtan a lakásba bejutva. Béla egyébként a Hősképzés elvégzése után önkéntesként segítette az életmentők munkáját 2019 őszétől, majd elvégezte a szakápolói képzést, így 2020 tavaszától már főállásban dolgozik a megyében élőkért.

Pál viszont először tűzoltó szeretett volna lenni, ezzel édesapját követte volna a hivatásban, aki már 33 éve tűzoltó Békéscsabán. Azonban akkoriban kevesek nyertek felvételt, így egy darabig áruszállítással foglalkozott, majd az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez csatlakozott, mert elmondása szerint változatosabb és izgalmasabb munkára vágyott. Gépkocsivezetőként kezdett, ma már, 6 év elteltével mentőtechnikus Szegeden. Úgy érzi azonban, olyan, mintha az elmúlt 2 év nem is lett volna, hiszen a koronavírus miatt jelentősen többet dolgoztak, folyamatosan a mintavételezés és a betegek ellátása zajlott, így szinte észre sem vették, hogy eltelt 2 esztendő.

Mindhárman úgy vélik, hogy jó döntést hoztak, amikor az Országos Mentőszolgálatot választották, hiszen ez biztos megélhetést nyújtó, stabil munkahely, ahol a szakmai fejlődésre is lehetőségük van. Kiemelték, emellett pedig egy kiváló csapathoz csatlakoztak, annak pedig minden tagja egymásra odafigyelve, egymást segítve végzi a munkáját. Éppen ezért azt javasolták, hogy aki szereti a kihívást és az adrenalint, szeretne másokért tenni, valamint versenyképes fizetést kapni, jelentkezzen életmentőnek.

Kiss Anna, delmagyar.hu

Borítókép: Futárként, tehergépkocsi-vezetőként és vendéglátósként kezdték, ma már a megyében élők mentéséért dolgoznak. Fotó: Karnok Csaba, delmagyar.hu