A gyümölcsoltás – akár az operáció

A magyar gyümölcsnél nincs jobb – hívja föl a figyelmet a tősgyökeres szőregi Szóráth Gyula. Amit mond, az úgy is van, mert nála igazibb kertészt el sem lehet képzelni. A kertészmérnök végzettségű, nyugalmazott szakember bízik abban: a magyar gyümölcs előbb-utóbb visszanyeri nemzetközi elismertségét.

– Ötvennyolcban végeztem a Kertészeti Egyetemen, mérnökember vagyok – mondja Szóráth Gyula. Szakmai elismertségét mutatja: hívták egykor megyei főkertésznek is – akkoriban még Vásárhelyen volt a megyeszékhely –, nem ment, bank is hívta, oda sem ment. – Maradtam faiskolásnak – emlékszik vissza. A szabolcsi almatermő vidék jó részét az ő irányítása alatt telepítették be Nagymágocsról – az egyetem elvégzése után a mágocsi állami gazdaságban helyezkedett el, fél év múlva ő lett a faiskola-vezető –, s nagyon érthető, hogy nem örül, amikor a szabolcsi almáskertek szomorú sorsáról hall. Hiszen tudja, jó gyümölcsöt adnak azok, jobbat, mint amire épp van kereslet – csak a fogyasztói divat olyan, hogy mindig más és más kell. Éghajlati viszonyaink a lehető legaromásabb gyümölcsöt biztosítják. A tőlünk délre termett gyümölcs nem olyan ízletes az azonos fajtájú gyümölcsök közt, mint ami itt terem, a tőlünk északra termett meg még inkább nem.

Nemcsak gyümölcsöt termelt pályafutása alatt, felsőfokú tudásanyaggal, de faiskolát is létrehozott: a tiszaszigetit. Később, a termelőszövetkezet-összevonások után, a tiszaszigeti faiskolát is „vitte”, s a szőregit is – egyre közelebb került otthonához, ahonnan egykor elindult. Végül innen ment nyugdíjba, ma már csak díszfákkal foglalkozik, hobbiszinten.

És most lássuk, milyen munkák adódnak ilyenkor a gyümölcsösben! Oltani – mondja a kertész – nemcsak Gyümölcsoltó Boldogasszony napján lehet s közvetlen utána, hanem akár még most is.

– A gyümölcsoltás olyan, mint az operáció. Gyorsan, pontosan kell dolgozni, és éles kés kell hozzá – ismerteti a munkát. A gyorsaság fontos, az oltásra előkészített növényrészek néhány percen belül szikkadásnak indulhatnak, a pontosságnak pedig egyenesen precíziósnak kell lennie. A fának ugyanis csak a kambiumrésze osztódik, a kéreg alatti s a belső rész fölötti körgyűrű, és ahhoz, hogy a két növény összeforrjon, kambiumuknak illeszkednie kell.

Az oltókés minél élesebb, annál jobb, így a szöveteket nem roncsolja, hanem vágja. Az oltani való vessződarabokat legjobb hűtőben tárolni, nedvesen, így a vegetációs időszak beindulta után végezhető a művelet. A rokon fajok egyébiránt egymásba is olthatók, a nemes kajszit nemcsak vad kajszira lehet oltani, de például mirabolánszilvára, Szent Julián-szilvára, és modern GF-alanyokra.

Szintén tart a gyümölcsfa-telepítési szezon. Telepíteni korábban csak lombfakadásig lehetett, ma, a hűtőházak, hűtőszobák korszakában ilyenkor, vagy akár májusban is, ha az oltványokat a télen itt tárolták. A hűtőben ugyanis „alva marad” a csemete.

– Telepítés után aztán gyorsan ébred, pár nap alatt „szinte robban a fa” – mondja a kertész, akinek, mint igazi szőreginek, a növényvilág a mindene. Édesapja gazdálkodó volt, neki magának pedig, az általános iskola bevezetése után, a Szegedi Kertészeti Vállalathoz vezetett az első útja, mikor a család sorsa úgy alakult, hogy pénzt kellett keresni. Ezután jött a kisvárdai szakiskola, illetve az egyetem. Az idős kertész sokszor gondol vissza nagymágocsi korszakára, amikor évente 50 hektárnyi faiskolát telepítettek, s félmillió oltványt állítottak elő – kivéve, amikor egymilliót.

Bízik benne: előbb-utóbb az EU-ban is elismerik a magyar gyümölcs jó tulajdonságait, színe-íze-zamata egyedülálló mivoltát. Erre, teszi végül hozzá, csak akkor kerülhet sor, ha nem csupán előállítani tudunk gyümölcsöt, hanem megtanulunk vele kereskedni is.

Farkas Csaba
Délmagyarország Online, 2005. április 7.