Évről évre jobban pusztul a szőregi szerb templom belső tere. A fölújítás egyre csúszik, a vakolat pedig egyre potyog. A hírek szerint pedig lenne pénz a restaurálásra.

– A pénz elvileg megvan. Hiszen a szőregi szerb egyházközségnek annak idején volt egy iskolája a műemléki jelentőségű templom mellett. Az iskolát a II. világháború után államosították, a rendszerváltozást követően a szegedi önkormányzat közbenjárására a szerb ortodox egyház 21 millió 800 ezer forintot kapott, kártalanításként – mondja Jovanov Bogdán, a templom gondnoka. A szőregi szerb közösség megkereste Antelity Lukijant, a budai szerb ortodox egyház püspökét – szervezetileg ide tartozik a szőregi szerb ortodox egyházközség –, aki megígérte: a templombelső restaurálására biztosít az említett összegből 11 millió forintot.

Ez két éve történt, s azóta sem indulhattak el a munkák, mert a püspökségtől nem érkezett meg a pénz. Pedig azóta már a munkák elkezdéséhez szükséges, előzetes föltárás is megtörtént a műemlékvédelmi felügyelőség engedélyével, és megvan az a szőregi vállalkozás is, amely a munkát végezné. Már csak a pénznek kellene megjönnie, s azonnal indulhatna az eredeti állapotok helyreállítása, a restaurálás.

Miért nem továbbítja a szerb egyház a pénzt Szőregre? A szőregiek tanácstalanok, és már különböző feltételezések is keringenek. De van rá remény, hogy nemsokára rendeződik a helyzet. Hiszen – mint Gálity Illés szegedi kerületi esperestől megtudtuk – néhány nap múlva Deszken összegyűlnek a magyarországi szerbség egyházi képviselői, egy ortodox egyházi rendezvény kapcsán. Ezután alkalom nyílhat szóba hozni a helyzetet.

– Azért is fontos lenne, hogy nemsokára elkezdődhessék a restauráció, mert az eredeti állapotok visszaállítása rendkívül gondos, aprólékos munkát igényel, s ez nem megy gyorsan. Legalább három hónap kell a munkákra, melyek csak nyári hőmérsékleti viszonyok között folytathatók. Ha nem kezdődik el hamarosan, újabb évet késik a fölújítás.

Farkas Csaba
Délmagyarország Online, 2007. március 17.
Kapcsolódó anyagok