Bár a szúnyogok még csípnek, befejezte a szúnyogirtást az idei évre a katasztrófavédelem, ennyire futotta a költségvetéséből. Már csak az önkormányzatok segíthetnek a védekezésben.

Véget ért a központilag szervezett országos szúnyoggyérítési program a múlt héten – jelentette be a feladat koordinálásával megbízott Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A program – amelyre több mint 1,1 milliárd forintot fordítottak a központi költségvetésből – ugyan befejeződött, de ettől egy esőzéssel kísért melegebb ősz még újabb inváziót hozhat. Ezzel azonban az önkormányzatoknak már egyedül kell megbirkózniuk.

 

Kevés volt a pénz

– Eddig tartott a pénz – adott magyarázatot a program korai befejezésére Szabó Péter, a Szemp Air Kft. igazgatója. Ez a szegedi székhelyű cég nyerte másik hárommal konzorciumban a szúnyogirtásra meghirdetett idei országos közbeszerzést. A cégvezető szerint sem számoltak le teljesen a szúnyogokkal, a kapott pénz azonban csak egy szárazabb évben lenne elég a feladatra.

Az idei viszont nem ilyen volt. A legtöbbször a Szigetközben, a Balatonnál és Velencei-tónál irtották a vérszívókat. Csongrád megyében sem tudtak annyiszor permetezni, ahányszor kellett volna: háromnál több alkalom általában már nem fér bele a büdzsébe – tudtuk meg a vezetőtől. Becslése szerint 300 millió forint körüli összeget fordítottak légi és földi kémiai irtásra a megyében.

 

Hiányolják a rugalmasságot

– Nálunk egyszer permetezett a katasztrófavédelem, de sajnos majdnem hiába, mert utána jött egy nagy eső, és millió szúnyog rajzott ki – mondta el Bedő Tamás csongrádi polgármester, aki szerint ugyan jelentős segítség a központi szúnyogirtás, de nagyon nehéz összehangolni az előre meghatározott országos tervet a frissen keletkező helyi igényekkel. Az önkormányzat a szúnyoginvázió miatt egy légi és két földi irtást rendelt meg a saját pénzből. Ebből repülős permetezés több mint egymillió, a földi irtások pedig alkalmanként több mint félmillióba kerültek.

Nemcsak egyszer, hanem júliusban és augusztusban összesen három alkalommal is végeztek légi és földi szúnyoggyérítést a karasztrófavédelem erre elkülönített keretéből Csongrádon – közölte a csongrádi polgármester állítására reagálva az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője, Mukics Dániel.

 

Spóroltak, de volt, aki ráfizetett

Makón „szúnyogügyben” átlagos volt a nyár Tóth Andrea, a városháza sajtóreferense szerint. Kétszer gyérítette a vérszívókat légi és földi permetezéssel a katasztrófavédelem, ami nagy segítséget jelentett. Az elmaradt harmadikat a hétvégén pótolják. Makón is kellett azonban két pluszirtást rendelnie az önkormányzatnak, ami összesen félmillió forintba került. Kiszombor vezetője, Szegvári Ernőné is hálás a központi szervezésű szúnyogirtásért, amivel jelentős összeget és sok bosszúságot tudtak megspórolni. Három permetezést a katasztrófavédelem kontójára végeztek, egyet előtte a falu fizetett. Ez a légi permetezés félmillióba került.

Vásárhelyen idén nem szenvedtek a szúnyogoktól, a katasztrófavédelem permetezései végeztek a problémával. Szentesnek is szerencséje volt: a katasztrófavédelem két augusztusi permetezése elűzte a szúnyogokat Demeter Attila alpolgármester szerint, így nekik eddig nem kellett saját zsebből erre költeniük.

 

Kellett a kémiai irtás is

Szegeden egy nagyjából 25 milliós éves keretből az önkormányzat a környezetgazdálkodási cég közreműködésével évek óta biológiai gyérítést folytat, ami jelentősen megritkította a szúnyogok utánpótlását. A biológiai gyérítés előtt egy rosszabb évben 100-120 milliót is elköltött kémiai szúnyogirtásra a város. Idén nyáron viszont a sok eső miatt Szegeden is több volt a vérszívó, a legfertőzöttebb szúnyogbölcsőkből – mint például a gyálai Tisza-holtág – a város szinte minden pontjára jutott belőlük. Augusztusban Szegeden is többször végeztek kémiai légi irtást a katasztrófavédelem büdzséjéből, ennek ellenére a város több pontján, információink szerint például Gyálaréten, Hattyason és Dorozsmán is zavaróan sok a szúnyog. Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati cég még nem hagyta abba a biológiai gyérítést, ami március elejétől egészen októberig tart.

Tombácz Róbert, delmagyar.hu

Borítókép: Földön, vízen, levegőben folyik a harc a vérszívók ellen. Fotó: Kuklis István, delmagyar.hu