Idén 2900 milliárd forint értékben 133 európai uniós pályázat fog megjelenni – tájékoztatott Csepreghy Nándor helyettes államtitkár, akitől megtudtuk, a kormány prioritásként kezeli a déli Tisza-híd projektet.

Az új munkahelyek létesítését és a gazdasági növekedés elősegítését nevezte a két legfontosabb célnak a Széchenyi 2020-as időszakra Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára. „Ezt a két célt kell szolgálnia azoknak a forrásoknak is, amelyeket nem a cégek fognak felhasználni, legyen szó akár útépítésekről, hogy egyre több működő tőkét tudjunk az adott térségbe vinni, vagy például a szociális ellátórendszerről, azáltal, hogy vidéket élhetővé tesszük. A 2020-ig lehívható keretösszeg 12 ezer milliárd forint, ami változó szám, mivel a mindenkori forint-euró árfolyam szerint mozog, de nagyságrendileg ekkora összeggel kalkulálhatunk” – jelentette ki a helyettes államtitkár.

Az SZTE ÁJTK Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet és a Europe Direct Szeged iroda által szervezett „Európai uniós források felhasználása Magyarországon” című konferencián Csepreghy emlékeztetett arra, hogy az előző európai uniós költségvetési ciklusban a forrásoknak mindössze 16%-át fordították gazdaságélénkítésre. Elmondta, több érv is szólt amellett, hogy ezen változtassanak, hiszen a 2008-as gazdasági világválság, illetve a világban megfigyelhető technológiai átalakulás, vagyis automatizáció miatt fontos, hogy több forrás jusson a munkahelyteremtésre és gazdaság élénkítésére. A magyar gazdaságnak a szerkezetváltozását is elősegítheti, hogy az EU-s pénzek 60%-át erre a területre lehet fordítani, de Csepreghy Nándor hangsúlyozta, hogy teljesen új szektorokban is képesnek kell lennünk új munkahelyek teremtésére, és azt is meg kell vizsgálni, hol nem állítható egymással párhuzamba a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés. Ide sorolta a mezőgazdaságot és turisztikát, mely területeken szükség lesz a jövőben is az emberi munkára. „Meg kell találni azokat a pontokat is, ahol a magyar gazdaság a saját erőforrásai támaszkodva tudja megtermelni a fejlesztési forrásokat” – utalt arra, hogy 2020 után nem biztos, hogy lesz közös fejlesztési politika az Európai Unióban, amire minden tagállamnak fel kell készülnie. Hozzátette, a források hatékony felhasználás ahhoz is hozzájárulhat, hogy hazánk a régióban visszaszerezze azokat a pozíciókat, melyeket az elmúlt 10-11 évben elveszített.

 

Nyár elejére várható a pályázati dömping

„A kormány komolyan gondolja, hogy a fejlesztéspolitikát nem lehet Budapesten kitalálni és onnan irányítani, ezért is kaptak a megyei jogú városok, illetve a megyék külön dedikált forrásokat” – szögezte le a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára. Ez Szeged esetében 34 milliárd forint a hétéves uniós ciklusban, Hódmezővásárhelynek valamivel több mint 9 milliárdnyi dedikált forrás jut, ezeken felül Csongrád megye egészének tovább 32 milliárd forint. „A pályázati ciklus első évében járunk – hiszen idén fogadták el az operatív programok nagy részét –, összességében 2900 milliárd forint értékben 133 kiírás fog megjelenni” – nyilatkozta portálunknak Csepreghy Nándor. Hozzátette, már a következő hetekben is várható pályázatok megjelenése, de az igazi dömping május-júniusra várható a helyettes államtitkár szerint.

Ahogy megírtuk, 31 közlekedési nagyprojektet sorolt fel a Magyar Közlöny a 2014-2020-as időszakra, köztük a déli Tisza-hidat és a Szeged-Hódmezővásárhely tram-traint is. Ezzel kapcsolatban a helyettes államtitkár portálunknak elmondta, továbbra is szerepelnek ezek a projektek az Integrált Közlekedési Fejlesztési Operatív Program (IKOP) listáján, és akárcsak a többi elképzelésnek, ezeknek is át kell esniük értékeléseken, de a kormány mindkét Csongrád megyei projektet prioritásként kezeli.

Varga Anna, szegedma.hu

Borítókép: Fotó: Gémes Sándor / szegedma.hu