Ötödik gyermeke születése után szinte teljesen megbénult egy szegedi családanya. A Farkas család két hónap után 5 napra „visszakapta”: Annamária otthon tölthette a karácsonyt. A nehéz helyzetben lévő családnak rengetegen segítenek.
„Szia kedves Jézuska, segíts hazajönni anyucinak!” – kérte az ünnep előtt írt levelében a 6 éves Farkas Tibor. Egy karácsonyi csoda a szőregi, ötgyermekes Farkas család életében: a neurológiai klinikáról múlt csütörtökön öt napra hazaszállították az édesanyát, Annamáriát, aki októberben egy bakteriális fertőzés miatt, szülés után szinte teljesen megbénult.
Egyetlen végtagját sem érezte
– Október 4-én volt egy nőgyógyászati rutinvizsgálata a feleségemnek. Ezen a napon indultam Németországba, ahol másfél éves kihagyás után végre találtam munkát, villanyszerelőként. Másnap az újszegedi Vedres utcában sétált, amikor elfolyt a magzatvíz. SMS-t írt nekem, kintről aggódtam érte. Még a 33. hétben volt, egy hétig visszatartották a babát, hogy fejlődjön a légzése. A párom végig lázas volt, nem vizsgálták, miért. Negyvenfokos lázzal szülte meg a babát október 10-én – meséli a szőregi családi házban a férj, Farkas Tibor.
– A feleségem a szülés után hazajött, de továbbra is rosszul volt, mindene fájt. Csak segítséggel bírt kikelni az ágyból. Mentőt kellett hívni hozzá. Először bevitték a neurológiára, agyhártyagyulladásra gyanakodtak, beoltották. Még egy napot feküdt a fertőzőben, de már alig bírt mozdulni. Háromszor lumbálták. Ezután vitték át MRI-vizsgálatra. Ekkor derült ki: E.coli baktérium okozta a fertőzést. Hol történt a fertőzés, nem tudom, de a következménye az lett, hogy tályog alakult ki a 3. és a 6. csigolya között. A feleségem egyetlen végtagját sem érezte.
Hangyalépések
– Két hétig tébláboltam Németországban, mire haza tudtam jönni: az egyik munkatársam kért egy kis előleget, úgy hozott haza. Csak remélni tudtam, minden rendben lesz. De azzal fogadtak: nem tudják, megmarad-e a feleségem. Két hétig az ujját sem tudta megmozdítani. A gyógyszeres kezelésekkel kezdett javulni az állapota. Az orvos azt mondta: ne számítsak semmi jóra, talán a kezét tudja majd mozgatni. Ehhez képest csoda, hogy a rehabilitációs foglalkozások hatására már picit tudja mozgatni a lábfejét. Már fel tudja emelni a jobb kezét. Ez két hónap eredménye. Hangyalépésekben javulgat, hónapokig, évekig tarthat a rehabilitáció – mondja a családfő, miközben a 2 hónapos Áronka fel-felsír a szobában. Az ő életéért is küzdöttek az orvosok.
Farkas Tibornak most öt gyermekéről és feleségéről kell gondoskodnia. Tamás 18, Viktória 17, Péter 11, Tibor 6 éves. – Csak a családi pótlék és a gyes a bevételünk: 120 ezer 250 forintból élünk. Ebből kell gazdálkodnunk, fizetni a rezsit és a 23 millió forintos, japán yen alapú hitelt. Fél évig kedvezményt kapunk a törlesztőrészletre, így 69 ezer forint. A törlesztést e hónapban a kisfiam óvodája, a Tisza-parti Óvoda adománya révén és a megyei önkormányzat segítségével tudtam kifizetni.
Újra együtt a Farkas család (Fotó: Karnok Csaba)
Német adományt hoz a postás
A család történetét tévé, rádió, újság mutatta be – sorra érkeznek az adományok. A ház szűk folyosója megtelt ruhákkal, pelenkákkal. Gyűjt Péter iskolája, a szőregi is, a szülők körüzenetet kaptak, sokan írnak, telefonálnak, hogy segítenének. A Tisza-parti intézmény a város összes óvodájának írt. – Nagyon sok jó ember van. Szentesről karácsonyfát kaptunk, az adományozó el sem árulta a nevét. Csak csenget a postás, leteszi a csomagot, eltűz. Tatabányáról, Budapestről, Németországból is kapunk segítséget. A Reál és a Spar élelmiszerlánc 200-200 ezer forint értékű élelmiszert ajánlott fel. Azt hittem, hanyatt esem, mikor meghallottam. A Milupa Áron egyéves koráig ingyen ad tápszert. A körzet önkormányzati képviselője, Rózsavölgyi József felajánlotta segítségét a ház akadálymentesítésében – ha a feleségem kórházi rehabilitációja véget ér, át kell alakítani az egész házat. Egy másik képviselő, Nógrádi Tibor a kecskésiek adományait hozta: ajándékot, ételt-italt, süteményt – sorolja Farkas Tibor. Az óvodai szülők dobták össze a pénzt arra a mobil ágyra is, amely felemelhető, mozgatható, és speciális matrac van benne – ezen fekhetett otthon Annamária.
Mint egy börtön
Mert az új klinikáról 5 napra hazaengedték – hogy a család együtt ünnepelhesse a karácsonyt. – Csütörtökön szállították haza, este negyed 10-kor érkezett meg a betegszállító, a gyerekek egész nap kinn toporogtak, várták az anyjukat – mondja az édesapa. Nagyfiával ketten vitték be az asszonyt a speciális ágyon. Minden négyzetcentiméterért megküzdöttek, mire a szűk folyosóról bejutottak a szobába. Két ágy nem fér el itt, ezért a férj matracon aludt, a konyhában. Öt napig mindenki Annamária kívánságait leste. – Odabújok anyucihoz! – hallottuk Tibikétől, aki később nagy üveg vizet hozott édesanyjának. – Erőt ad, hogy mindig van valaki mellettem – fogalmazott Annamária, miközben férje kezébe adta Áront. – Nehéz megállni, hogy sír, és nem tudok odamenni hozzá – sóhajtott az édesanya.
– Éjjel-nappal szaladgált, tett-vett, ez olyan neki, mint egy börtön. Neki is keserves állandóan agyalni, mi lesz. Úgy kell etetni, tisztába tenni, füröszteni. De fel akar épülni, tologatni akarja Áront a babakocsiban – mondja feleségéről Farkas Tibor. Felkeresett egy szegedi ügyvédet, hogy megvizsgálják jogi lehetőségeiket. Azt mondja, nem vádaskodni akar, csak azt, hogy ilyen eset többé ne fordulhasson elő.
Hatan számítanak rá
– Tibike mindig kérdezgeti, mikor jön már haza anyuci. A nagyok persze érzik, mekkora a baj, de mindent nem oszthatok meg velük sem, nem vehetem el a gyerekkorukat. Éjszakánként, mikor lecsendesedik a világ, agyalok, hogyan csináljam a dolgokat. Inkább nem gondolok a távoli jövőre, csak a jelennel foglalkozok. Meggyógyul a nejem? Tudok-e munkát vállalni? Miből élünk meg? – ezeket a kérdéseket inkább fel sem teszem. A gyerekeket hétvégente viszem be a kórházba. Peti az iskolából, napközi után néha önállóan bemegy az édesanyjához, felolvas, bemutatja a leckéjét – mondja Farkas Tibor, akinek 5–6 óra körül kezdődik a nap. – Áronka háromóránként eszik. Utána óvodába viszem Tibit, délben ugyanide megyek az ebédért, majd délután a gyerekért. A nagyobbak 3–4 körül megjönnek, esznek, rájuk bízom a picit, és megyek a páromhoz, fürösztöm, etetem. Van, mikor úgy „rúgdosnak ki”, este 9 körül. Áronka éjjel egyig alszik, majd eszik, újra alszik. Van, mikor tudok aludni 2–3 órát, esetleg 4-et is. De nem szabad csüggedni, rám most hatan számítanak.
R. Tóth Gábor, delmagyar.hu
