Évekig kereste a helyet a szegedi önkormányzat. Eddig több mint tíz területet jelöltek ki a szőregi hulladékudvarnak, de minden alkalommal meghiúsult az építés. Az 1999-ben elkezdet uniós ISPA-projekt végére 2006 decemberében tesznek pontot.

A szőregi hulladékudvar megépítésére először 1999-ben nyújtottak be pályázatot az uniós ISPA-alaphoz. A hat tervcsomagból álló pályamunka 32 település hulladékudvarának megépítéséről szól. Az uniós szabályoknak megfelelően a régi szeméttelepeket be kell zárni, hulladékudvart és gyűjtőszigetet kell létesíteni, és be kell vezetni a kötelező hulladékszállítást is a településeken.

– Eddig több mint tíz terület került szóba. Rengeteg lakossági fórumot tartottunk, az építkezést azonban nem tudzuk elkezdeni – mondta Szolnoki László, a Környezetgazdálkodási Kht. közterület-fenntartási igazgató-helyettese. – A többség mindig támogatta a programot, de minden esetben akadtak ellenzői. Pedig a hulladékudvarokban semmiféle környezetre káros anyagot nem tárolunk, nem gyűjtünk.

A helyet azért is nehéz volt kijelölni, mert Szegeden és környékén már alig van önkormányzati tulajdonú terület, az unió pedig csak saját területre ad támogatást az önkormányzatoknak. Ezért amikor Szirovicza Ernő felajánlotta a telekcserét, elfogadta a város. A szőregi férfinak két darabban van a földje, közé ékelődik az önkormányzati terület. Ezt a cserélték el egy másik, a Szerb utca végén, az utolsó háztól mintegy 300 méterre található 2500 négyzetméterre.

Az engedélyeztetési eljárásban a Kiskunsági Nemzeti Park már megadta a hozzájárulását, jelenleg az építési szakhatóságoknál vannak a dokumentumok. Ha innen is megkapják az engedélyt, az összeállított pályázati anyagot továbbítják a szakminisztériumhoz. A 8 milliárd forintos beruházás költségeit nagyrészt az uniós alap, az ISPA állja, a szegedi önkormányzat 380 millió forinttal száll be a megvalósításba, emellett kormányzati táogatást is kapnak.

Körülbelül 15-20 millió forintba kerül majd a szőregi hulladékudvar felépítése. Zárt, aszfaltalapú, őrzött területen állítják fel a zárt konténereket, ahová a szőregiek naponta egy köbméternyi háztartási lomot, hulladékot helyezhetnek el ingyenesen.

Szolnoki László elmondta, a nagyobb termelőktől a társaság összegyűjti a növényi hulladékot, amelye a Sándorfalvi úti, 25 ezer négyzetméteres komposztálóba szállítanak. Most készül egy felmérés arról, hogy mekkora igény van erre.

Az ISPA pályázati szabályzata értelmében legkésőbb 2006. december 31-ig be kell fejezni az építést. Emellett természetesen működni fog a hulladékszállítás, a zöld zsákos szelektív hulladékgyűjtés, és ettől a hónaptól indul a komposzt begyűjtése, barna zsákokban.

Délmagyarország, 2004. szeptember 3.