Óvoda-, iskola- és rendelőfelújításra, kerékpárutakra, parkosításra, gazdaságélénkítésre költheti Szeged azt a 34 milliárdos uniós támogatást, amelyből a déli Tisza-hídra nem fordíthat.

32-ről 34 milliárdra nőtt tervezés közben az a Szegednek nevesített uniós támogatás, amely az egyik nagy pályázati programból, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból fixen érkezik a városba. És amiből olyan várva várt beruházásokra nem lehet költeni, mint a déli Tisza-híd, a buszpályaudvar vagy a Széchenyi tér felújítása. Ezekről Botka László polgármester lapunknak azt nyilatkozta, más pályázati forrásokból, de minden elképzelés megvalósul – írtuk meg.

Sok újratervezés után a központilag meghatározott arányok szerint a pénteki közgyűlés megszavazta azokat az elképzeléseket, amelyek a következő években megvalósulnak. Az előírás még két nappal a testületi ülés előtt is megváltozott. Változtak az arányok, és ki kellett venni Odessza városrész 800 milliós rehabilitációját. Erről Nagy Sándor fejlesztési alpolgármester a pénzügyi bizottság ülésén elmondta, nem ebből a keretből, hanem másból, de megvalósul.

A jelenlegi állás szerint gazdaságfejlesztésre 7,9 milliárd jut, ezen belül 3,9 milliárd olyan utak fejlesztésére, mint az ELI-hez vezető közlekedési kapcsolatok vagy a Kollégiumi út. Iparterület-fejlesztésre – több helyszínen – 1,8 milliárdot állítottak be, turisztikai célokra (például REÖK, Dóm téri zenekari árok, Móra-múzeum, Partfürdő) pedig 1,3 milliárdot. Gazdaságélénkítő, népességmegtartó városfejlesztésre összesen 6,3 milliárdot terveznek. Ebből belterületi csapadékvíz-hálózatra több ütemben 2 milliárdot, zöld területekre 4,3 milliárdot például a Tisza belvárosi szakaszán, Tarjánban, Odesszában, a Móra parkban és az Erzsébet ligetben. A helyi foglalkoztatást 2,8 milliárddal lehet támogatni.

Óvodafelújításra közel 2,3 milliárd lesz, bölcsődékre 349 millió. Iskolák, kollégiumok és városi művelődési intézmények energetikai korszerűsítésére mintegy 5,8 milliárdot állítottak be. Orvosi rendelőkre és szociális intézményekre több mint 1,8 milliárdot szánnak. Városi közlekedésre összesen 4 milliárdot fordítanának. Ebből jutna Szegeden és környékén kerékpárutakra a sándorfalvi, bordányi, tarjáni és más irányokban. Szintén ebből a keretből tervezik meghosszabbítani a Tisza Lajos körúti buszsávot.

Tervezik a tömegközlekedési megállók felújítását és a Belvárosi híd, valamint a rávezető tömegközlekedési és kerékpáros-kapacitás bővítését. 1,6 milliárdból új geotermikus rendszer épül ki. Közel 1 milliárdot lehet elkölteni helyi közösségek támogatására, közösségépítésre, hagyományápolásra, magyarul civilszervezeteket lehet belőle segíteni, de akár pörköltfőző versenyre is lehet pénzt adni.

Dombai Tünde, delmagyar.hu

Borítókép: Déli Tisza-híd. Látványterv.