Szeptemberben indulhat a csatornázás

Szeptemberben megkezdődhet Szegeden és környékén a csatornázás, amely során tizenháromezer ingatlant kötnek rá a szennyvízhálózatra. Az ISPA-beruházás többletköltségét magára vállalta a kormány.

Szeged négy környékbeli településsel – Deszkkel, Kübekházával, Újszentivánnal és Tiszaszigettel – együtt ötvenszázalékos támogatást nyert az Európai Unió környezetvédelmi alapjától, az ISPA-tól szennyvízkezelési programja megvalósítására. Az EU így a teljes, 17 milliárdos beruházási összeg felét, 8,3 milliárd forintot biztosít, 35 százalékot pedig az állam vállalt magára. A fennmaradó 15 százalékból ötöt az önkormányzatok fizetnek, 10 százalék pedig a lakossági befizetésekből összegyűlő önrész.

Eredetileg már tavaly tavasszal meg kellett volna kezdeni a munkát, az ISPA ugyanis a beruházás befejezésének határidejeként 2005. december 31-ét jelölte meg. Csakhogy az Orbán-kormány nem írta alá a 35 százalékos kormányzati önrész vállalásáráról szóló szerződést azt követően sem, hogy 2000 októberében az ISPA döntött a támogatásról. Így nem lehetett kiírni a nemzetközi kivitelezői tendert.A hiányosságot a Medgyessy-kabinet pótolta.

2002 októberében Schmuck Erzsébet, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) EU-integrációért felelős államtitkára írta alá Szegeden a szerződést. Ezután hirdették meg a nemzetközi kivitelezési tendert.

Huszonegy hazai és külföldi cég vásárolta meg a pályázati anyagot. A februári határidőig hat cég – a Hídépítő Rt., a Strabag Rt., a Swietelsky Kft., a Keviép Kft., a SADE Szeged Konzorcium és a Keviz-21 Kft. – pályázott. Hiába érkeztek be azonban február közepén az anyagok, mégsem hirdettek eredményt. A tenderbontást követően ugyanis kiderült: a legjobb ajánlat is 2 milliárd forinttal magasabb, mint a rendelkezésre álló összeg.

Az ügyben az hozott fordulatot, hogy a KVM-ben szerdán bejelentették: a kormány magára vállalja a különbözetet, azaz a kétmilliárd forint kifizetését. Jürgen Köppen, az EU magyarországi nagykövete Botka László polgármesterrel folytatott megbeszélésén egyetértett a kormány javaslatával. Most már csak arra van szükség, hogy az EU írásban is megerősítse a döntést. Ez néhány napon belül várható. Ezt követően eredményt hirdethetnek a kivitelezői tenderen, és a nyertesnek 42 napon belül meg kell kezdenie a munkát. Várhatóan tehát még szeptemberben elindul a csatornázás Szegeden. A végső határidő azonban valószínűleg nem tartható, hiszen a munkálatokhoz legalább 36 hónap szükséges. Ezért a határidő módosítását is kérni kell az EU-tól.

Korábban megoldási lehetőségként felmerült: a költségeket úgy mérséklik, hogy csökkentik a beruházás műszaki tartalmát. Erre azonban így már nincs szükség. Szegeden 10 ezer ingatlant kötnek a csatornahálózatra úgy, hogy a munkák befejeztével az úthálózatot az eredetinél magasabb szinten állítják helyre.

A leginkább érintett településrész Dorozsma, ahol 2400 porta szennyvízelvezetését biztosítják. A négy környékbeli településen összesen további 3000 ingatlant csatlakoztatnak a szennyvízhálózatra. A szennyvizet a gyálaréti szennyvíztisztító fogadja, amelynek hiányzó két üteme is elkészül az ISPA által támogatott beruházásban.

Kéri Barnabás
Délmagyarország, 2003. július 14.