A címben található idézet, mely felfoghatatlanul sok halált, szenvedést, keserűséget hozott a magyar népnek, 100 évvel ezelőtt 1914. július 28-án lett közzétéve. Címe: Népeimhez. Ebben a szózatban, melyben Ferenc József osztrák császár és magyar király stb. illetve Tisza István a  magyar királyság miniszterelnöke bejelenti a Szerbia elleni hadüzenetet.

Európa országainak többsége 2 héten belül vagy nyíltan, vagy közvetetten bekapcsolódik a háborúba.

A kiállítás anyagának többségét Szanka József magángyűjtő és a Meritum Egyesület biztosította – köszönet érte!

Az anyagot kiegészítette néhány szőregi lakos (Kanalas István, Kószó Györgyné, Nyári András, Tóth Péter és Veszelovszki Ferenc) családi gyűjteményéből származó tárgy. A kiállítást 2014. november 26-án, 17.00 órakor nyitotta meg dr. Tóth István főmuzeológus. A megnyitón Csicsai Antal előadóművész elszavalta Gyóni Géza: Csak egy éjszakára c. versét. Többször hallottam  már, de ilyen szép átéléssel szavalva még nem. A megnyitó után a Hősök terére mentünk, ahol rózsákat helyeztünk el, és mécseseket gyújtottunk az emléktáblánál.

A kiállítás anyaga két fő részből állt. A tárgyakból, amelyek személyessé, emberközelivé hozták a háborús szenvedéseket, mint a fronton, úgy, mint a hátországban. A másik fő rész a tablók, melyek nagyon komoly szöveges- és képi információt tartalmaztak, elsősorban a szegedi 46-os császári- és királyi gyalogezred, főleg az olasz fronton vívott harcairól.

Sajnálhatják azok, akik lemaradtak a kiállításról, mert olyan ismeretektől fosztották meg magukat, amit minden magyarnak ismernie kellene.

Hegedűs György tanár úr nem hagyta ki a lehetőséget, hogy Szanka József úr szabadidejét rászánva a diákok rendelkezésére állt. A tárlatvezetés, amit tartott a tanulók számára, magas szinten érthető és érzékletes volt. Beszélt kutatóútjairól, melyek a Keleti-Kárpátoktól Galícián át Doberdóig, és az Isonzó völgyéig terjedtek. Azt is elmondta, hogyan kezdett el foglalkozni a magyar múlt és azon belül is a magyar hadimúlt eseményeivel. Ez az érdeklődése a gyermekkorára nyúlik vissza.

Meg vagyok győződve arról, hogy azok a diákok, akik ezt a kiállítást ilyen iskolai foglalkozás keretében megnézték és meghallgatták a tárlatvezetést, ezek után már más szemmel fognak korabeli képeket, felvételeket nézni, és elődeikre gondolni. Tudták, hogy a háború utolsó évében már 16 éveseket is besoroztak a hadseregbe?!

Horváth Ferenc, Szőregi Regélő, 2015. január

Borítókép: Fotó: Tömörkény István Művelődési Ház