A hungarikum-törvény a tavasszal kerülhet a parlament elé

Elkészült a nemzeti értékek védelméről szóló törvényjavaslat, amelyet várhatóan a parlament tavaszi ülésszakán vitatnak meg a képviselők – mondta Horváth Zsolt, (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a hungarikum-törvény egyik előkészítője a Hungarikum konferencián pénteken Tihanyban.

Bázisiskola lett a szőregi Kossuth

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 2001-ben indította el Bázisiskola programját 20 általános iskola részvételével. Mára több mint 150 általános és középiskola tagja országszerte a programnak. Ennek lényege, hogy az iskolai nevelésben kiemelt szerephez jussanak a Vöröskereszt tevékenységével rokon ismeretek.

Szent Katalin, a számvetés napja Szőregen

Katalin napjához (november 25.) legközelebbi vasárnapon tartják Csongrád megye évzáró búcsúját, a szőregi Szent Katalin-napi búcsút. Ez az esemény a helybeliek számára az év egyik legnagyobb, legjelentősebb ünnepe. Ekkor jönnek haza a településről elszármazottak, ilyenkor látogatnak el egymáshoz a szomszédok, rokonok, a környező településeken élő barátok, hogy a vendégváró terített asztalnál a legfinomabb ételek és italok mellett közösen ünnepeljék meg a templom védőszentjének napját.

Vasárnap Szőregi Búcsú

Vasárnap rendezik Szőregen az Alexandriai Szent Katalin-napi búcsút. Reggel 9 órától Czár János újmisés bajai káplán celebrál ünnepi misét a szőregi katolikus templomban.

Szmogriadó – újratöltve

Újra elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát kedd déltől Szegeden.

Kasza Roland a forduló gólvadásza

Az elmúlt hétvége legjobb Csongrád megyei gólszerzőjét mutatjuk be. Kasza Roland, a Szőreg II. 18 éves támadója a „megyehárom” Homokháti csoportjának 12. fordulójában négy gólt szerezve segítette csapatát a Pusztamérges elleni idegenbeli meccsen a 4–3-as győzelemhez.

Kitisztult Szeged levegője

A meteorológiai viszonyok változása miatt az elmúlt napokban kitisztult Szeged levegője.

Szegeden is elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát

Péntek déltől elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Szegeden – közölte Vécsey Ágnes, az önkormányzat sajtófőnöke.

Szőregi szerdák

A szőregi Kossuth Lajos Iskola udvarán, 2011 nyarán átadott műanyag borítású sportpályán 6 csapat részvételével szerdánként felnőtt kispályás labdarúgó bajnokság kezdődött.

Vasárnap egy órával többet alhatunk

Az őszi óraátállítás nem jár olyan látványos következményekkel, mint a nyári, de legalább még egy órával többet alhatunk a négynapos hétvégén.

2012. május
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Hirdetés
Szőregi pillanat
50 éves a szőregi bölcsöde
Időjárás
Szombat Vasárnap
It is forcast to be Részben felhős at 11:00 PM CEST on May 19, 2012
Részben felhős
23°/10°
It is forcast to be Részben felhős at 11:00 PM CEST on May 20, 2012
Részben felhős
26°/14°
        Google PageRank  Magyar Honlap Linkek  Creative Commons Licenc