Rózsaünnep Szőregen

2002.06.17  Rózsaünnepet rendeznek Szőregen a hét végén. A virágtermesztéssel kapcsolatos előadások mellett zenés- táncos és sportprogramokon szórakozhatnak az érdeklődők.

Dögkútból hulladékudvar

2001.03.27  Belátható időn belül eltűnhet Szőreg szégyenfoltja, a település határát elborító szemétlerakó. A vadlerakó telep mellett hulladékudvar épül: az odavezető út építésére már megszavazta a pénzt az önkormányzat. A „feketén” szemetelőket állandó ellenőrzéssel riasztják el a környékről.

Az ezeréves Szőreg

2001.02.20  Sok érdekességet, helytörténeti adalékot megtudhatunk Péter László nemrégiben megjelent új kötetéből, Az ezeréves Szőregből, amelyben a szerző szeretett falujáról főként a Délmagyarországban és a Szőregélőben megjelent Írásait gyűjtötte össze.

Szemétdomb az erdő szélén

2001.01.23  Szőreg nyugati szélén a kilencvenes évek eleje óta gyűlik a titokban odavitt szemét. A vadlerakót hulladékudvar létesítésével számolhatnák föl – utóbbi helyének kijelöléséről azonban hatodik éve vitatkoznak az illetékesek.

A Szeged-kutatás doyenje

2001.01.20  Több tucat könyv és vagy két-háromezer cikk, tanulmány szerzője. Szeged város díszpolgára, a Szegedért Alapítvány fődíjasa, Péter lászló nyugalmazott egyetemi tanár 75 éves: 1926 január 21-én született.

A körtöltésen kívül és belül

2001.01.20  Vasárnap ünnepli 75. születésnapját Péter László nyugalmazott egyetemi tanár, irodalomtörténész, Szeged díszpolgára, akit a jeles alkalomból ma, szombaton délelőtt 11 órától köszöntenek tisztelői és az önkormányzat vezetői a városháza dísztermében.

Tető a templomrom fölött

2000.05.23  Helyreállították a szőregi középkori templomromot. A ma is álló falmaradvány fölé fából ácsoltak tetőt, az épület alapjait mészkőből és téglából készített kiegészítés jelzi. A helyreállított műemléket a Szeged napi ünnepségsorozat keretében adták át.

Biztonságosan – biciklivel

1998.11.11  A Szőreget Deszkkel összekötő kerékpárút műszaki átadását tegnap délelőtt tartották. Az új „betonkígyót” legelőször a két település elöljárói próbálták ki, „drótszamárra” pattantak és elkerekeztek Szőregról egészen a szomszéd faluig. A nagyközönség szombattól veheti igénybe az utat, ugyanis játékos vetélkedőkkel és […]

Lovasegyesület Szőregen

1997.02.26  Január utolsó napján 36-an alapították meg a Szőreg és Vidéke Lovasegyesületet. Az egyesület létrehozásának ötletét a tavaly augusztusi helyi lovasnap sikere szülte. A szőregi és környékbeli lovakat tartók fogtak össze, a részönkormányzati képviselő Tóth Csaba, valamint az egyesület elnöke Kiss […]

Adventi Gyaertyagyújtások

Adventi Gyaertyagyújtások

Hirdetés

2018. december

Ke Sze Csü Szo Va
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Szőregi pillanat-kép

csikmadarasiak-az-sikolaban-003

Hirdetés

Időjárás

Havazás
Holnap 12/15 90%
Havazás
Hó. Hideg. A legmagasabb hőmérséklet 1°C. Szelek ÉÉK és változékony. A hó valószínűsége 90%. 7-12 cm-nyi hó várható.
Helyenként felhős
Vasárnap 12/16 20%
Helyenként felhős
A délelőtti felhősödést délután napsütés követi. A legmagasabb hőmérséklet 0°C. Szelek Ny és változékony.
Havazás
Hétfő 12/17 60%
Havazás
Hó. A legmagasabb hőmérséklet -1°C. Szélerősség ÉÉK 10 és 15 km/h közötti. A hó valószínűsége 60%. 2-3 cm-nyi hó várható.