Tisztelt Szőregiek!

Az elmúlt év során Szőregen megjelent a Gordiusz Intézmény által finanszírozott Népkonyha szolgáltatás, amely minden nagykorú magyar állampolgár számára, aki ezért a kijelölt helyeken megjelent, biztosított egy-egy tál meleg ételt. Ez egy a Magyar Kormány által kezdeményezett, és fi nanszírozott projekt. Szőregen a nyár folyamán volt, hogy 600 adagot is kiosztottak egy nap.

Akik igénybe vették, már decemberben tapasztalhatták, hogy változások lesznek a szolgáltatásban. Ennek az volt az oka, hogy hoztak egy olyan jogszabályt, amely majdnem a projekt halálát eredményezte. Előírta ugyanis, hogy a korábbi teljesen kötetlen forma helyett szigorú, alkalmankénti és személyenkénti szerződéskötés történjen meg. A szolgáltatók természetesen jelezték, hogy ilyen feltételek mellett nem tudják vállalni a feladatot, hiszen annak költségei több okból is meghaladják a lehetőségeiket. A tárgyalások azóta folynak, sajnos még nem fejeződtek be teljesen.

Amit pillanatnyilag tudni lehet, hogy a november-decemberben összegyűjtött adatok alapján, felszólították azokat, akik a szintén Gordiusz Intézmény által biztosított kedvezményes étkeztetést is igénybe vették, hogy válasszanak a két kedvezmény között. Ennek, és annak eredményeként, hogy többen nem kívánták az adataikat kiadni, a kiosztható adagok száma kb. napi 350-re csökkent. Így a szolgáltatást végzőnek már nem éri meg helyben főzni, és csak 12-14 óra között, illetve addig van nyitva amíg a 350 adag el nem fogy.

Értesüléseim szerint az sincs kizárva, hogy a későbbiekben bevezetik a naponta történő regisztrációt, egy kevésbé költséges formában. Remélem, hogy a rászorulókat ez nem tartja vissza attól, hogy naponta elmenjenek azért az egy tál ételért!

A másik többeket foglalkoztató téma az ivóvíz minősége volt. A Facebook Szőreg zárt csoportjában újra megjelentek a panaszok, tényleg komoly problémákat mutattak be a képek.

A korábbiakhoz hasonlóan, jeleztem a Szegedi Vízmű illetékeseinek a problémát, és ezért 2019. január 21-26 között mosatták a hálózatot, hogy a csövek faláról, a nyomnyi mennyiségben jelen lévő új anyagok által okozott változások miatt, leváló réteget eltávolítsák. Ennek az okairól már korábban írtam, és kétszer is megosztottam a Szőreg csoportban. Azóta nem láttam újabb panaszt a Facebook-on, ami remélem, azt jelenti, hogy a meglazult rétegeket sikerült leszakítani a csövek faláról.

Sajnos, ez nem jelenti azt, hogy nem fog újra előfordulni, mert nem tudjuk, hogy milyen vastag a korábbi évek alatt feltapadt üledék. Ha még maradt erősen tapadó anyag, akkor ahhoz, hogy újabb réteg lazuljon meg, csak az kell, hogy az átfolyó vízzel érkező anyagok, felhalmozódva kikezdjék, meglazítsák azt. Kérem ezért, hogy bárkinek problémája van a csapvízzel, szaga, színe van, barna üledék jelenik meg benne, esetleg a szűrői eldugulnak tőle, azonnal jelezze nekem, hogy a Szegedi Vízmű lépni tudjon, azaz mosassa a környék vezetékeit, mert más eszköz nincs a kezében.

Végül egy jó hír a Magyar utca és a Vaspálya utca környékén élőknek. Kérésük, hogy egy gyalogátkelőt létesítsünk a buszmegállóhoz, végigjárta az engedélyezéshez szükséges utat, a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság jóváhagyta a létesítését. Persze a
kivitelezés sem könnyű manapság, de már a megvalósulás felé haladnak az események!

Üdvözlettel:

Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő
tel.: +36 20 295 66 21 • E-mail: berkesi.otto@szeged.eu