Tisztelt Szőregiek!

Túl vagyunk az ünnepeken, és az időjárás, (legalábbis a lapzártáig) kegyes volt hozzánk. Remélem, mindenkinek sikerült családi, baráti körben eltöltenie a Karácsonyt, megünnepelnie az új esztendő érkezését.

Decemberben négyszer gyújtottunk gyertyát a Rózsák terén. Az esemény megszervezéséért köszönet jár Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna és Ágó Rita igazgatónőknek és segítőiknek. Sipos István, az Erdei Iskola tulajdonosa adományozta a koszorú elkészítéséhez a fenyőágakat, és a szőregi intézményeknek a fenyőfákat. Mély hálával tartozunk érte!

Nagy Róbert plébános úr szavai után minden héten harmadmagával gyújtotta meg az éppen soros gyertyát. A teát, a forralt bort és a zsíros kenyeret a Szőregi Rózsahölgyek Rendje biztosította, köszönjük Egri Csillának, Hegedűs Adikának és csapatának. Többen hoztak saját készítésű édességeket is, nagyon finomak voltak! Köszönet érte! Az idén újra eljött hozzánk Petrovics István fogatán a Télapó (Bálint János)! A szaloncukrot Szabó Sándor országgyűlési képviselőnk, a mandarint, az idén újra, a Csongrád Megyei Ezüst Hold Szociális Egyesület biztosította az egészséges táplálkozás jegyében. Nagyon köszönjük, hogy hozzájárultak a gyerekek öröméhez! Az utolsó héten betlehemes játékot  láthattunk. Köszönjük az iskola tanulóinak, és Szalai István hitoktatónak a színvonalas előadást.

Az elmúlt hónapban több jótékonysági esemény is történt Szőregen. A korábban kiszállított, az Önkormányzat által biztosított tűzifa után, Szabó Sándor  országgyűlési képviselőnk segítségével, a rászoruló, közel nyolcvan szőregi  saládnak adtuk át, az Önkormányzat tartós élelmiszer csomagját, egy kis koncert  íséretében. A színvonalas karácsonyi műsort Szalkai Dénesnek, Németh  ímeának, és Varga Dórának köszönhetjük!

A szegedi sajtóban a téglagyári családokról korábban megjelent tudósítások arra ösztönözték a Ház-Mix Bútoripari Szaküzlet vezetőit, hogy gyűjtést szervezzenek   velük üzleti kapcsolatban lévő asztalosok között, akik tartós élelmiszert és ruhát  adományoztak jelentős mennyiségben! Köszönjük Gombos Istvánné Emikének, hogy megszervezte a gyűjtést!

A Tömörkény István Művelődési Ház munkatársai az idén is felállították a Rózsák  terén a Betlehemet, amit Nagy Róbert plébános úr szentelt fel, és a szőregi  bölcsisek, óvodások, és kisiskolások helyezték el ajándékaikat a jászol elé.

A tél azonban nem ér véget a decemberrel, így továbbra sem feledkezhetünk meg  lesett embertársainkról. Az egyik fontos esemény a január 27-ére tervezett Szőregi Kolbászmesterek Versenye, szintén jótékony célokat szolgál. Ennek bevételét is tartós élelmiszerek vásárlására fordítjuk, és átadjuk a rászorulóknak. Kérem, jöjjenek el, kóstolják meg a kolbászokat, és adományukkal segítsék azt eldönteni, hogy kié a legfinomabb kolbász, és egyúttal segítsék a rászorulókat!

Januárban lesz a már hagyományosnak tekinthető klarinétzenei koncert is, és más kulturális, közösségi események. Figyeljék, és látogassák a Tömörkény István Művelődési Ház programjait!

Végül, de nem utolsó sorban, mindenkinek boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!

Üdvözlettel:

Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő
tel.: +36 20 295 66 21 • E-mail: berkesi.otto@szeged.eu