Tisztelt Szőregiek!

Júniust Szőregen minden évben a Rózsaünnep határozza meg. Az idén már a tizennyolcadik volt. Természetesen mindenkinek a nagykorúság jutott az eszébe, és ezért a születésnap volt az a gondolat, ami köré szerveződtek az események. Az idén abban is szerencsénk volt, hogy fő védnökünk, Dr. Botka László polgármester úr, és Szabó Sándor országgyűlési képviselőnk, védnökünk is el tudtak jönni a péntek délutáni megnyitóra. Remélem, hogy Szőregen mindenki tudja, hogy Szeged Megyei Jogú Város támogatása nélkül nem élhette volna meg ez az esemény ezt a kort.

Nem kevésbé fontos, hogy a rózsatermelők többsége is úgy gondolja, hogy büszkének kell lenniük az Európában méltán híres termékükre, és meg kell mutatni az itthon élőknek is eredményeiket. Az idei évben is Kocsis Savanya András – a Kocsis Flora Kft. tulajdonosa – és a Hegedűs Adika vezette Szőregi Rózsahölgyek Rendje vállalta a legnagyobb feladatokat, a bemutatók elkészítését és a felvonuló járművek egy részének, és a színpadnak a díszítését. A rendelkezésemre álló teljes terjedelmét kitöltené azok felsorolása, akik rózsát, zöldet adtak a díszítéshez, és/vagy maguk is beálltak, hogy a kompozíciókat, a díszítőelemeket elkészítsék. Nekik egy-egy oklevéllel szeretnénk megköszönni munkájukat. A Rózsaünnep történetét feldolgozó fotókat Avramov András, Iványi Aurél és Rácz Attila biztosította.

A sorsolás fő díját az idén a Hungest Hotel Forrásnak köszönhetjük.

Az idén először segítettek nekünk az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium, és a makói Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai és tanárai. Köszönet mindkét intézmény vezetőjének, Andrésiné Dr. Ambrus Ildikónak és Horváth Zoltánnak. A templomot az idén is a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Iskola és Kollégium diákjai, szüleik, Tüske Magdolna tanárnő vezetésével díszítették. A külföldről érkezett néptáncegyütteseket a Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola diákjai látták vendégül. A Kossuth Zsuzsa Szakképző Iskola divattervezői bemutatták ruháikat, terveiket. Több középiskolából érkeztek olyan diákok, akik a kötelező közösségi szolgálatuk egy részét a Rózsaünnepre áldozták. Példamutató munkát végeztek, köszönjük!

Ilyenkor az egyik legnagyobb vonzerő a rózsaföldek bemutatása. A legnagyobb részt ebből a Deszken gazdálkodó Tóth család – az AgriRose Kft. tulajdonosai – vállalták. Több tucat ember segítette, tájékoztatta a látogatókat. Az idén két másik rózsakert is csatlakozott hozzájuk, Szőregen Godzsák Zoltánné, a Márk Rózsakert tulajdonosa a magyar nemesítésű, míg Újszentivánon, Badényi István több nagy európai nemesítő által létrehozott rózsafajtákat mutatott be. Nagy forgalmuk volt! Hálásak vagyunk nekik!

A pénteki II. Rózsafutam szervezéséért, lebonyolításáért, a szóróanyagok és programfüzet elkészítéséért Avramov Andrásnak jár köszönet.

A vasárnapi II. Futórózsa Félmaraton az idén is az Adrenalin SE-nek köszönhető.

A Vasúttörténeti Alapítványtól Nagy József kurátornak köszönet jár a vasútállomáson és az őrháznál kialakult jó hangulatért.

A Vadásztanya Erdei Iskola tulajdonosa, Sipos István, Bodrogi Gyulán és az érdeklődőkön túl vendégül látta a tűzoltó bemutató szereplőit Sándorfalváról és a ContiTech-től. Tisztelettel megköszönjük!

Sokoldalú segítségükért köszönettel tartozunk Deszk, Újszentiván és Tiszasziget polgármestereinek, Király Lászlónak, Putnik Lázárnak, és Ferenczi Ferencnek, aki megtisztelt bennünket a felvonuláson is

A Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat tagjai, Becsey Mária, Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, Matovics Dávid, Móriczné Narancsik Hedvig és Tóth Tamás is jelentősen hozzájárultak az ünnep sikeréhez.

A rendezvény fizikai feltételeit, a színpadot, az egészségügyi biztosítást, az őrzést, a vendéglátást és a vásárt a Szegedi Városkép és Piac Kft. biztosította, szervezte, és hozzájárult a lebonyolításhoz is. Köszönet Németh István igazgató úrnak és munkatársainak. Rajtuk kívül több szegedi városi cég is hozzájárult a Rózsaünnephez. Az iskola és a művelődési ház használatát a Dr. Ruzsity Krisztina vezette NGSZ, a takarításukat a Kardos Kálmán igazgatta IKV Zrt. biztosította. Támogatóink közt volt a Szegedi Környezetgazdálkodási NKft., amelyet Makrai László vezet. Rendkívül gyorsan reagált az időközben kibocsátott hőségriadóval
kapcsolatos kérésünkre Istókovics Zoltán vezérigazgató úr, a Szegedi Vízmű vezetője. Mindannyiuknak köszönet jár!

Az esti rendezvények és a közutakon történő vonulások, futások biztosítását a Szegedi Rendőrkapitányság vezetőjének, Dr. Zélity László r. ezredesnek és munkatársainak köszönhetjük, különösen sokat tett Fülöp Márta c.r. alezredes, az újszegedi rendőrőrs vezetője, és a „mi rendőrünk” Budai Zoltán rendőrzászlós.
A polgárőrök Szőregről Huszti Zoltán, Tiszaszigetről Molnár Jenő, Újszentivánról Almási László vezetésével is nélkülözhetetlen módon segítették a rendezvények biztosítását.

A tömegközlekedés ideiglenes átszervezéséért a DAKK Zrt. Forgalomfejlesztési és Koordinációs Igazgatóság vezetőjének, Káity Károly igazgató úrnak és munkatársainak kell köszönetet mondanunk.

Köszönünk minden önkéntes felajánlást, segítséget, elvégzett munkát, azok idejét, akik szabadságukból áldoztak arra, hogy Szőreg legjobb arcát mutathassuk meg az ide érkezőknek!

Természetesen hálásak vagyunk azoknak is, akik eljöttek, megnézték az eseményeket, vendégeket hívtak a Rózsaünnepre.

A szervezők nevében tisztelettel:

Dr. Berkesi Ottó
önkormányzati képviselő
tel.: +36 20 295 66 21

Ágó Rita igazgató
Tömörkény István Művelődési Ház
tel.:  +36 62 317 881
szoregimuvhaz@gmail.com