Tisztelt Szőregiek!

Szerencsénk van eddig a téllel. Csak egy rövid időre mutatta meg a fogát. Remélem, hogy az a tizenöt ember, illetve család, akinek a nyáron összegyűjtött fából tudtunk 5-5 mázsát adni, idejében megkapta. Sajnos nem volt elég, még többre lenne szükség. Kérném tehát azokat, akik a környéken erdőt birtokolnak, és lehetőség volna a hullott ágak, gallyak, esetleg kidőlt, kiszáradt fák összegyűjtésére, keressenek meg a cikk alján megadott telefonszámon, vagy drótposta címen. Minden megoldás érdekel!

Most először próbálkoztunk a Jótékonysági Disznótor megrendezésével. Őszintén be kell vallanom, hogy amikor a Részönkormányzat tagjai előálltak az ötlettel, kicsit bizonytalan voltam abban, hogy ilyen rövid idő alatt sikeresen meg tudjuk szervezni, illetve különösebb galiba nélkül le tudjuk bonyolítani. Szerencsére felesleges volt minden aggodalmam, mert az a társaság, akik korábban sosem dolgoztak együtt, ütőképes, egymást kiegészítő csapatként működtek. Még annyi súrlódást sem láttam, mint ami megszokott a családi disznóvágásokon. Jövőre nyugodtan nyilvánossá tehetjük a feldolgozás egész folyamatát. Ezzel a csapattal bármit el mernék vállalni! Köszönöm önkéntes, áldozatos munkájukat! Köszönöm azoknak is, akik különféle eszközöket kölcsönöztek, vagy hozzávalókat adtak ajándékba. A művelődési ház munkatársai is megtették a magukét!

Külön bekezdést érdemelnek mindazok, akik felhívásunkra eljöttek a vacsorára, és az azt követő mulatságra. Mindenek előtt meg kell köszönnünk nagylelkű adományozásukat, amely lehetővé tette, hogy ötven nagyon komoly beltartalmú, tartós élelmiszerekből álló csomagot állíthassunk össze, amelyek, mire ezek a sorok megjelennek, gazdára lelnek a rászorulóknál. Remélem mindenki jól érezte magát, és jövőre is számíthatunk a segítségükre!

A részönkormányzat által összeállított listából a legrászorultabbakat már másnap, vasárnap meglátogattuk, és szétosztottuk közöttük az el nem fogyasztott pörköltet, sült hurkát, kolbászt, tepertőt. Vittünk kenyeret és savanyúságot is tisztességgel. Egy-egy család, létszámtól függően, átlagosan 4-5 adagot kapott.

Megint nagyon sikeres volt az újévi koncert. Az Amadeus Klarinétzenekar, mint mindig, most is kitett magáért. Aki még nem hallotta még őket, legközelebb ne szalassza el!

A hónap legfontosabb eseménye dr. Péter László professzor úrnak, Szeged város díszpolgárának a 90. születésnapja volt. A Magyar Kultúra Napja alkalmából köszöntöttük a művelődési házban. Ebből az alkalomból kiállítás nyílt a Somogyi Könyvtár szőregi fiókjában. Laci bácsit személyes ismerősei köszöntötték, felelevenítve életét, munkásságát. Az ünnepelt a rá jellemző szellemi frissességgel reagált az elhangzottakra, bizonyítva alkotó erejét. Szőregen Ő iránymutató, megkerülhetetlen személyiség. Kívánom, hogy még sok-sok éven át tisztelhesse meg rendezvényeinket, hallgathassuk tanácsait, javaslatait!

Annak ellenére, hogy januárban nem volt Közgyűlés, nagyon szorgos munka folyt a Városházán, készült a 2016. évi költségvetés tervezete, amely február 12-én kerül megvitatásra.

Február a báli szezon ideje. Az iskola és mindkét óvoda jótékonysági bált szervez. Kérem, érezzék jól magukat a bálokon, és támogassák az intézmények alapítványait!

Tisztelettel:

Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő
tel.: +36 20 295 66 21 • E-mail: berkesi.otto@szeged.eu